Skip links

Author: admin

Lezárult első karvezető kurzusunk Kecskeméten

Lezárult első karvezető kurzusunk Kecskeméten Első karvezető kurzusunk február elején valósult meg, és az egyetemre készülő, illetve már egyetemista fiatal zenészeket célozta meg. A lehetőséget elsőként a saját tanítványaink körében hirdettük meg, és örömünkre szolgált, hogy a program olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy még

Versenygyőzelem Krakkóban

Versenygyőzelem Krakkóban Az Aurin Leánykar fantasztikus eredményt ért el a Krakkói Adventi Kórusfesztiválon, ahol ifjúsági kórus kategóriában első díjat vehettünk át. Az elismerés nemcsak a kemény munkánk, de az összetartó közösségünk eredménye is, amely az utóbbi évek viszontagságai után nagy erőt ad az énekkarnak. Egy

Kezdődik vidéki koncertsorozatunk

Kezdődik vidéki koncertsorozatunk 2022. novemberében kezdődik a Miraculum és Aurin Kóruscsalád vidéki koncertsorozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A kórusokkal és meghívott vendégeinkkel az ország több kisebb településén adunk koncertet, elsőként 2022. november 19-én Salgótarjában, majd következő hétvégén Diósjenőre utazunk az Aurin Leánykarral és az

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat!

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat! Köszönjük az Aurin és Miraculum Alapítvány számára felajánlott adó 1%-os támogatásokat! A beérkezett 488.640 Ft-ot a kóruscsalád által szervezett koncertekre, kórustáborokra, illetve a Miraculum Gyermekkórus és az Aurin Leánykar hazai és külföldi kórusfesztiválokra, versenyekre történő utazási és szállásköltségeire fordítjuk.

Temesváron járt az Aurin Leánykar

Temesváron járt az Aurin Leánykar  2022. szeptemberében az Aurin leánykar részt vett a Vox Mundi Kórusfesztiválon Temesváron, amely egyben a Vox Mundi Erasmus+ program záróeseménye is volt. Egy héten keresztül a négy énekkarral közösen sok-sok órát próbáltunk a fesztivál koncertjére. Résztvevő énekkarok: Corul pe voci

Változások az őszi programjainkban

Változások az őszi programjainkban Mindig is nyitott szívvel fogadtuk az élet változékonyságát és az új élmények örömét. Azonban ez a szeptember váratlan fordulatot hozott, és komoly változtatásokra kényszerültünk kórusaink programjában.  2022. szeptemberére eredetileg koncertkörutat szerveztünk az Aurin Leánykar számára Görögországba, ahol részt vettünk volna egy

Két első díjat nyert az Aurin Leánykar Rómában

Két első díjat nyert az Aurin Leánykar Rómában A Meeting Music szervezésében 2022. júliusában megvalósult, 11. Musica Eterna Roma Nemzetközi Kórusversenyről az Aurin Leánykar két kategóriában is első díjjal térhetett haza. Az ifjúsági egyneműkari és az egyházi egyneműkari kategória győzteseként még további két napot töltött

Megjelent az Aurin Leánykar Kortárs CD lemeze

Megjelent az Aurin Leánykar Kortárs CD lemeze 2022. júniusában megjelent az Aurin Leánykar kortárs magyar zeneszerzők műveiből válogató lemeze. A felvételek 2001 és 2021-ben készültek. 1. Karai József – Nagy László: Új regösének 2. Karai József – József Attila: Áldalak búval, vigalommal 3. Karai József

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával Paraliába utazunk

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával Paraliába utazunk Hálásan köszönjük a Nemzeti Tehetség Program 1 millió forintos támogatását, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nemzetközi kórusversenyen vehessünk részt Paralia-ban, Görögországban. Ez a fantasztikus lehetőség lehetővé teszi számunkra, hogy képviseljük városunkat, Kecskemétet, és megmutassuk tehetségünket a színpadon. Korábban

1. díjat nyert a Miraculum Gyermekkórus Neerpeltben

1. díjat nyert a Miraculum Gyermekkórus Neerpeltben A Miraculum Gyermekkórussal 2022. tavaszán részt vettünk a 70. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon Neerpeltben, Belgiumban. A fesztivál által szervezett kórusversenyen a hosszú kényszerpihenő után nagy örömünkre 1. díjat nyertünk.    A gyermekkórus belgiumi utazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma