A projekt támogatója:
Mit jelent ma a zene – és mit jelent ma Kodály?
Hogyan kapcsolódik a szolmizáció, a kóruséneklés és Kodály zenepedagógiai koncepciója a mai fiatalokhoz?
A Kodály Z Gen projektben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A Kodály Z Gen projekt célja
A Hungarikum pályázat támogatásával, az Aurin és Miraculum Alapítvány szervezésében elindult Kodály Z Gen célja, hogy megmutassa:
- Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója ma is élő és működő tudás.
- Nemcsak a zenei nevelés, hanem a figyelemfejlesztés, az önbizalom, a logikus gondolkodás, a memória, és a közösségi élmény terén is komoly hatása van.
- A szolmizáció, a népdal és a kóruséneklés nem múzeumi relikviák, hanem a mai fiatalok számára is működő, sőt, szerethető eszközök – önkifejezésre, tanulásra és megértésre.
Ha tanácsot adhatnál a 4. osztályos önmagadnak, mit mondanál, miért érdemes szolmizálni?
„Mert így sokkal könnyebben megtanulsz tisztán énekelni és gyorsabban megjegyzed a dallamokat.”
„Rendkívüli módon megkönnyíti az éneklést és a zene értését – természetesen kóruson is, de akár a híres slágerek esetében is.”
„Nagyon hasznos és többet fejlődsz vele mint hinnéd!”
„Később sokkal könnyebb darabokat tisztán megtanulni és egyben gyorsan haladni biztos alapot állítva magadnak.”
„A szolmizáció egy csodálatos dolog, hiszen sokkal gyorsabb, könnyebben és tisztábban lehet dallamot/dalt tanulni. Segít a koncentrációban is.”
„Könnyebben, gördülékenyebben és gyorsabban tudsz megtanulni nehezebb darabokat, + nem mindenki mondhatja el magáról hogy tud kottát olvasni és szolmizál is!”
„Mert később ezerszer könnyebb lesz a dolgod szinte bármilyen téren, logikusabban gondolkodsz és ha zenei pályára mész, nagy előnyt szerezhetsz ezzel.”
„Sokkal könnyebben fogod tudni érteni és megtanulni a kórusműveket, és szuper hallásod lesz, amivel kihallod egyből te vagy mások hol rontanak!”
„Mert fejleszti a gondolkodásmódomat és a logikámat. Máshol is tudom kamatoztatni ezt a tudásomat.”
„Fontos, hogy az alapokat hamar megtanuljuk, hogy később hatékonyan tudjuk őket használni.”
„Ha tanácsot adhatnék a 4. osztályos önmagamnak, azt mondanám, hogy érdemes szolmizálni, mert segít fejleszteni a zenei hallást és a memóriát, valamint segít abban, hogy könnyebben felismerd a zenét és énekeld a dallamokat pontosan. Emellett a szolmizálás segíthet abban is, hogy jobban megértsd a zenét, és jobban tudj játszani hangszereken vagy énekelni. Ha most elkezded, sokkal könnyebben tanulhatsz meg zenélni a jövőben!”
„Könnyebben meg tudsz tanulni dallamokat, miközben még élvezed is.”
„Gyors tanulás, és különben is jó buli :)”
Neked mit adott a szolmizáció? Mesélj róla pár sorban!
Hogyan kezdődött? Fogalmam sincs
Szoktam mondani, hogy előbb tudtam szolmizálni, mint írni-olvasni. A többiek ezen nevetni szoktak, de én tényleg így érzem.
A szolmizáció valahogy mindig is ott volt velem, mint a biciklizés vagy az, hogy hol van a bal kezem. Ez legutóbb különösen jól jött.
Nemrég egy külföldi fesztivál előtt az utolsó pillanatban kaptunk egy új darabot.
A karnagyunk csak annyit mondott: „Ez menni fog, csak gyorsan kell tanulni”.
Egy hét. Ennyi időnk volt. Voltak, akiknél megjelent a pánik a szemükben.
Én viszont leültem, és egyszerűen végigszolmizáltam a szólamomat. Olyan módszerrel, amit gyerekként megtanultam.
Megjegyeztem a visszatérő motívumokat, a furcsább lépéseket.
És mire a többiek még keresték a hangokat, én már majdnem kívülről tudtam.
Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb vagyok náluk.
Csak azt, hogy amit kisgyerekként magamba szívtam, azt most segítségül tudtam hívni. Amit játéknak hittünk az alsóban, és amibe annyi energiát tettünk a gyerekkórusban – most kamatozik.
A koncert jól sikerült, mindenki belejött a végére. De akkor is ott volt bennem az érzés: mintha egy rejtett szupererőt használtam volna. És jó érzés tudni, hogy ez a tudás mindig velem van.
A szolmizáció valahogy mindig is ott volt velem, mint a biciklizés vagy az, hogy hol van a bal kezem. Ez legutóbb különösen jól jött.
Nemrég egy külföldi fesztivál előtt az utolsó pillanatban kaptunk egy új darabot.
A karnagyunk csak annyit mondott: „Ez menni fog, csak gyorsan kell tanulni”.
Egy hét. Ennyi időnk volt. Voltak, akiknél megjelent a pánik a szemükben.
Én viszont leültem, és egyszerűen végigszolmizáltam a szólamomat. Olyan módszerrel, amit gyerekként megtanultam.
Megjegyeztem a visszatérő motívumokat, a furcsább lépéseket.
És mire a többiek még keresték a hangokat, én már majdnem kívülről tudtam.
Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb vagyok náluk.
Csak azt, hogy amit kisgyerekként magamba szívtam, azt most segítségül tudtam hívni. Amit játéknak hittünk az alsóban, és amibe annyi energiát tettünk a gyerekkórusban – most kamatozik.
A koncert jól sikerült, mindenki belejött a végére. De akkor is ott volt bennem az érzés: mintha egy rejtett szupererőt használtam volna. És jó érzés tudni, hogy ez a tudás mindig velem van.
Amikor rájövök: képes vagyok rá
Az egyik próbán egy olyan darabot vettünk elő, amiben nehéz volt a szólamom. Már a kottát nézve éreztem, hogy ez nekem nem fog menni.
Ráadásul felmondás is lesz belőle – egyedül, hiszen versenyre visszük a darabot, nincs mese, tudni kell.
Otthon napokig csak dúdolgattam, szolmizáltam, már a család is kívülről tudta.
Felvettem a próbán a darabot, újra és újra visszatekertem, próbáltam vele együtt. De csak mindig volt egy rész, ami megakasztott, mindig ugyanott. Legalább a többi rész már stabilan ment.
Voltak pillanatok, amikor dühös lettem, legszívesebben feladtam volna, kidobtam volna a kottát. De valahogy tudtam, hogy ha elégszer próbálom, egyszer csak össze fog állni.
Aztán egy nap… végre sikerült. És megint.
Majd szinte már mindig.
Akkor értettem meg valamit, ami azóta is nagyon erősen bennem van: a zene nemcsak
a tehetségen múlik. Hanem azon, hogy hányszor vagy hajlandó újra nekifutni.
És minden egyes próbálkozás egy lépéssel közelebb visz.
Van, akinek könnyebben megy. Másoknak több idő kell. De türelemmel és munkával tényleg lehetséges. És amikor végre sikerül, az érzés olyan, amit semmi más nem tud pótolni.
Akkor azt érzed: képes vagy rá.
Ráadásul felmondás is lesz belőle – egyedül, hiszen versenyre visszük a darabot, nincs mese, tudni kell.
Otthon napokig csak dúdolgattam, szolmizáltam, már a család is kívülről tudta.
Felvettem a próbán a darabot, újra és újra visszatekertem, próbáltam vele együtt. De csak mindig volt egy rész, ami megakasztott, mindig ugyanott. Legalább a többi rész már stabilan ment.
Voltak pillanatok, amikor dühös lettem, legszívesebben feladtam volna, kidobtam volna a kottát. De valahogy tudtam, hogy ha elégszer próbálom, egyszer csak össze fog állni.
Aztán egy nap… végre sikerült. És megint.
Majd szinte már mindig.
Akkor értettem meg valamit, ami azóta is nagyon erősen bennem van: a zene nemcsak
a tehetségen múlik. Hanem azon, hogy hányszor vagy hajlandó újra nekifutni.
És minden egyes próbálkozás egy lépéssel közelebb visz.
Van, akinek könnyebben megy. Másoknak több idő kell. De türelemmel és munkával tényleg lehetséges. És amikor végre sikerül, az érzés olyan, amit semmi más nem tud pótolni.
Akkor azt érzed: képes vagy rá.
Kézjelekkel koncertkészen
Kórusutakon mindig lenyűgözött, ahogy a kézjelek működnek.
Amennyiben a résztvevők ismerték a szolmizációt, nem számított, honnan jöttek, egy kézmozdulatból tudták mit kell énekelni, akár több szólamban is. És kotta sem kellett hozzá.
Mi is csináltuk rengetegszer: próbán, táborban, külföldi workshopokon. Olyan volt, mint egy titkos nyelv, amit bárki megértett, aki „kodályosként nőtt fel”. De azt nem gondoltam volna, hogy egyszer esküvőn lesz rá szükségem.
Egy rokonunk felkért minket pár barátnőmmel, hogy énekeljünk az esküvőjén. Készültünk is rá szépen. Aztán az utolsó pillanatban jött egy kéréssel: egy olyan darabot is szeretett volna hallani, amivel nem készültünk. Én ismertem, a többiek nem. És persze kottánk sem volt.
Gyorsan félrevonultunk, és elkezdtem kézjelekkel tanítani nekik a szólamokat. Szolmizáltunk, dúdoltunk, ráraktuk a szöveget, bepróbáltuk többször – és pár perc múlva már együtt énekeltük. Hihetetlen volt látni, hogy milyen hamar összeállt.
A közönség mit sem sejtett a rögtönzésből. Csak azt hallották, hogy szépen szól az ének. Nekem pedig ott, abban a pillanatban vált igazán világossá, hogy a kézjelek nemcsak tanulást, hanem magabiztosságot is adnak. Bármit meg tudunk oldani, ha bízunk magunkban.
Amennyiben a résztvevők ismerték a szolmizációt, nem számított, honnan jöttek, egy kézmozdulatból tudták mit kell énekelni, akár több szólamban is. És kotta sem kellett hozzá.
Mi is csináltuk rengetegszer: próbán, táborban, külföldi workshopokon. Olyan volt, mint egy titkos nyelv, amit bárki megértett, aki „kodályosként nőtt fel”. De azt nem gondoltam volna, hogy egyszer esküvőn lesz rá szükségem.
Egy rokonunk felkért minket pár barátnőmmel, hogy énekeljünk az esküvőjén. Készültünk is rá szépen. Aztán az utolsó pillanatban jött egy kéréssel: egy olyan darabot is szeretett volna hallani, amivel nem készültünk. Én ismertem, a többiek nem. És persze kottánk sem volt.
Gyorsan félrevonultunk, és elkezdtem kézjelekkel tanítani nekik a szólamokat. Szolmizáltunk, dúdoltunk, ráraktuk a szöveget, bepróbáltuk többször – és pár perc múlva már együtt énekeltük. Hihetetlen volt látni, hogy milyen hamar összeállt.
A közönség mit sem sejtett a rögtönzésből. Csak azt hallották, hogy szépen szól az ének. Nekem pedig ott, abban a pillanatban vált igazán világossá, hogy a kézjelek nemcsak tanulást, hanem magabiztosságot is adnak. Bármit meg tudunk oldani, ha bízunk magunkban.
Szolmizációra kódolva
A mi családunkban a szolmizáció nemcsak zenei dolog volt.
A testvéremmel gyerekként egy titkos nyelvvé változtattuk.
A hangokhoz jelentéseket társítottunk: szavakat, érzéseket, kéréseket, titkos kívánságokat. Olyan volt, mint egy zenés kódnyelv.
A többieknek úgy tűnt, mintha csak random dúdolgatnánk. Pedig közben teljesen értelmes beszélgetést folytattunk, csak éppen dallamban. Egyes fordulatok bevett szólásokká váltak, mások improvizációk voltak, amiket csak mi értettünk.
Például ha valaki rázendített egy kis „dó mi szó”-ra, az már jelentette is, hogy „hozz valamit enni”.
Ha hosszan tartott „mi fá mi” volt, az általában bajt jelezett. Még a hangszínnel is tudtunk árnyalni.
Később már csetelve is tudtunk „szolmizációul” beszélgetni. Elég volt pár betű, és tudtuk, mit akar mondani a másik.
Néha úgy éreztük magunkat, mint valami kis zeneszerzők. Egyszerűen így alakult ki a saját titkos nyelvünk, zenénk.
A mai napig előfordul, hogy egy-egy kis zenei kóddal üzenünk egymásnak. Nem sokan értenék, de nekünk teljesen egyértelmű. Szolmizációval kódolva nőttünk fel – és ez egy olyan közös nyelv maradt, ami mindig összeköt minket.
A testvéremmel gyerekként egy titkos nyelvvé változtattuk.
A hangokhoz jelentéseket társítottunk: szavakat, érzéseket, kéréseket, titkos kívánságokat. Olyan volt, mint egy zenés kódnyelv.
A többieknek úgy tűnt, mintha csak random dúdolgatnánk. Pedig közben teljesen értelmes beszélgetést folytattunk, csak éppen dallamban. Egyes fordulatok bevett szólásokká váltak, mások improvizációk voltak, amiket csak mi értettünk.
Például ha valaki rázendített egy kis „dó mi szó”-ra, az már jelentette is, hogy „hozz valamit enni”.
Ha hosszan tartott „mi fá mi” volt, az általában bajt jelezett. Még a hangszínnel is tudtunk árnyalni.
Később már csetelve is tudtunk „szolmizációul” beszélgetni. Elég volt pár betű, és tudtuk, mit akar mondani a másik.
Néha úgy éreztük magunkat, mint valami kis zeneszerzők. Egyszerűen így alakult ki a saját titkos nyelvünk, zenénk.
A mai napig előfordul, hogy egy-egy kis zenei kóddal üzenünk egymásnak. Nem sokan értenék, de nekünk teljesen egyértelmű. Szolmizációval kódolva nőttünk fel – és ez egy olyan közös nyelv maradt, ami mindig összeköt minket.
Soha nem késő elkezdeni
Vannak lépések, amik elsőre lehetetlennek tűnnek. Mint amikor valaki szolmizációs tudás nélkül csatlakozik be egy olyan kórusba, ahol mindenki ebben nőtt fel. Minden új: a közösség, a tanulási módszer, a tempó. És te próbálod tartani a lépést. Ez az igazi kihívás.
Nincs gyorstalpaló szolmizációkurzus, csak a jó öreg ceruza, a sok jegyzet, az otthoni zongorázás, és a felvételek ezredszerre is. Miközben a többiek már a második próbán fújják a szólamukat, te még azt keresed mit kell mondanod a kezdőhangra.
De minden kis lépés számít. Egyre többször jössz rá magadtól, hogy honnan indul a dallam. Egyre kevesebbszer kell megállítanod a felvételt. És egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem hátráltatsz senkit. Nem kell a szomszédot kérdezgetned állandóan, hogy „erre a hangra mit is mondtál?”.
A koncerteken szerencsére nem kell szolmizálni, ott már közös a sikerélmény.
De a valódi vizsga ott van minden egyes próbán. Hiszen a szomszéd mindent hall, a karnagyról nem is beszélve. És amikor egy darab után rád mosolyog valaki a szólamból, tudod: megérte.
Nem fogom utolérni azokat, akik kisgyerekkoruk óta így tanulnak zenét.
De egyre közelebb vagyok hozzájuk.
És ami még fontosabb: már nem kívülállónak érzem magam, hanem annak, aki valóban hozzájárul a kórus sikeréhez.
Nincs gyorstalpaló szolmizációkurzus, csak a jó öreg ceruza, a sok jegyzet, az otthoni zongorázás, és a felvételek ezredszerre is. Miközben a többiek már a második próbán fújják a szólamukat, te még azt keresed mit kell mondanod a kezdőhangra.
De minden kis lépés számít. Egyre többször jössz rá magadtól, hogy honnan indul a dallam. Egyre kevesebbszer kell megállítanod a felvételt. És egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem hátráltatsz senkit. Nem kell a szomszédot kérdezgetned állandóan, hogy „erre a hangra mit is mondtál?”.
A koncerteken szerencsére nem kell szolmizálni, ott már közös a sikerélmény.
De a valódi vizsga ott van minden egyes próbán. Hiszen a szomszéd mindent hall, a karnagyról nem is beszélve. És amikor egy darab után rád mosolyog valaki a szólamból, tudod: megérte.
Nem fogom utolérni azokat, akik kisgyerekkoruk óta így tanulnak zenét.
De egyre közelebb vagyok hozzájuk.
És ami még fontosabb: már nem kívülállónak érzem magam, hanem annak, aki valóban hozzájárul a kórus sikeréhez.
Kiindulópont
A Z generáció másképp tanul.
Digitálisan, gyorsan, vizuálisan – a közös zenélés sokszor hiányzik az életükből.
Kérdezünk, nem állítunk.
Mit jelent ma a szolmizáció? Az éneklés? A zenei nevelés? Ezt szerettük volna megtudni tőlük.
A Kodály-koncepció ma is hat.
Nemcsak zenei tudást ad, hanem segít figyelni, kapcsolódni, önkifejezni.
A Kodály Z Gen ezt térképezte fel.
Őszinte történeteken, válaszokon és videókon keresztül – Z generációs szemmel.
Az énekórákon és a kóruson kívül miben érzed, hogy a zenei ismereteid valami pluszt adnak neked, amit a jövőben is tudsz hasznosítani (munkában, hobbiban, stb.)?
„A klasszikus zene segít megnyugtatni, valamint a tanulásban fókuszálni. Ezekre biztos alkalmazom majd a jövőben.”
„Nagyon máshol nem szolmizálok és nem használom a zenei ismereteimet, de kiegyensúlyozottabb vagyok éneklés után és a kórusos napokon sokkal vidámabb vagyok.”
„Mivel a zene néha az irodalomban is megjelenik, így az általa megszerzett tudást olykor irodalmi kérdéseknél is tudom hasznosítani, ha úgy adódik.”
„Mikor zenét hallgatok és egyes daloknál felfedezek egy-egy minore-maggiore váltást. Bár ezt a tudást lehet munkában nem tudom majd alkalmazni, azért mégis menőnek érzem, ha felismerem.”
„Óvónő szeretnék lenni és édesanyukám már kiskoromban kezdett el bevezetni a zene világába. Szeretném én is átadni ezt az élményt a gyerekeknek.”
„Csak egy éve kezdtem el szaxofonon játszani, de ha meghallok egy dalt, megpróbálom leszolmizálni, és utána lejátszani szinte mindig sikerül.”
„Sokkal kreatívabb vagyok, terápiás hatással van rám a zene és az éneklés.”
„A zene szeretetét, nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnék valamit, és érzem, hogy fel tud tölteni, ha esetleg rossz(abb) napom van.”
„A saját zenei ízlésem minőségének a javításában segít.”
„Zongorázás közben segít, illetve műveltebbnek érzem magam zenei téren.”
„Bulikon jó mert sok számot el tudok énekelni (a szolmizáció fejlesztette memóriámmal) így sok barátra tehetek szert ami később a kapcsolataimat bővíti.”
„Úgy vélem, hogy az adott ember személyéhez ad többet, sokkal intelligensebbnek és nyitott gondolkodásúnak tűnik az, aki ilyen témákhoz is hozzá tud szólni.”
„Lelki gyógyítás a zene hallgatása. Ha ideges az ember, hallgasson zenét!”
„Gyorsabban jegyzek meg dolgokat, kiterjedtebb az asszociációs hálóm. Kb. partitrükknek használom, hogy mivel a dallamok azonnal szolmizálódnak a fejemben, sokmindent hallás után le tudok zongorázni.”
„Konkrétan bármely területen kellhet ez a plusz tudás, amit már nem egyszer tapasztaltam. Ezekkel az ismeretekkel sokkal többnek és kifejezőbbnek érzem magam.”
„Sokkal könnyebben tudok koncentrálni és figyelni, nem csak dalokra hanem minden másra is.”
„A zenéről jobban el tudok beszélgetni az emberekkel, érdekességeket tudok mondani olyanoknak akik nem tanultak zenét. A zene fejleszti a koncentrációmat (amire nagy szükségem van) és itt is gyakorlom a kemény munkát.”
„Néptánc közben illeszteni tudom a mozdulataimat a zenei sorok végéhez.”
„Hangszertanuláshoz is sokat adtak ezáltal a zeneórák is sokkal élvezetesebbek úgy, hogy értjük mit csinálunk.”
„A művészeti élet bármely területén feltalálod magad, és megkönnyíted a további tanulási folyamatot a zenei pályán.”
„Jobban figyelek a részletekre és könnyebben tanulok meg új dolgokat.”
Miben segített neked a szolmizáció? Mesélj róla pár sorban!
Énekelve nincsenek határok
A kórussal évente több külföldi útra megyünk, és ilyenkor sok, más országokból érkező énekessel is találkozunk. A legtöbbször nem beszéljük egymás nyelvét, de a közös éneklés mégis működik. Ez főleg a próbákon és a koncerteken látszik, ahol mindenki tudja, mit kell csinálni.
Tavaly ősszel egy hongkongi kórus érkezett hozzánk vendégségbe.
Az egész családom izgatottan készült: mi lesz a vacsora, hogyan értjük majd meg egymást, elférnek-e nálunk kényelmesen?
Végül az angol jól működött, sokat röhögtünk, minden simán ment.
Közösen koncerteztünk, próbáltunk, és egy kicsit kirándultunk. A kínai lányok jól érezték magukat, és mi is szívesen segítettünk nekik eligazodni.
Egy hétvége alatt egész jól megismertük egymást, és a kapcsolat nem szakadt meg azután sem, hogy hazautaztak.
Pár hónappal később kiderült, hogy mi is megyünk Hong Kongba. Kint már ismerősként találkoztunk újra, és fordított helyzetben most ők mutatták meg nekünk a városukat. Több koncertünk is volt együtt, sokat próbáltunk, beszélgettünk, kirándultunk.
Azóta biztosan tudom: ha énekelsz, nincsenek határok. Az emberek közötti távolság nem számokban, hanem nyitottságban mérhető. És a zene mindig kinyitja az ajtót. A legszebb pillanatok nem mindig egy versenyen vagy koncerten történnek, hanem amikor egymásra mosolyogunk.
Tavaly ősszel egy hongkongi kórus érkezett hozzánk vendégségbe.
Az egész családom izgatottan készült: mi lesz a vacsora, hogyan értjük majd meg egymást, elférnek-e nálunk kényelmesen?
Végül az angol jól működött, sokat röhögtünk, minden simán ment.
Közösen koncerteztünk, próbáltunk, és egy kicsit kirándultunk. A kínai lányok jól érezték magukat, és mi is szívesen segítettünk nekik eligazodni.
Egy hétvége alatt egész jól megismertük egymást, és a kapcsolat nem szakadt meg azután sem, hogy hazautaztak.
Pár hónappal később kiderült, hogy mi is megyünk Hong Kongba. Kint már ismerősként találkoztunk újra, és fordított helyzetben most ők mutatták meg nekünk a városukat. Több koncertünk is volt együtt, sokat próbáltunk, beszélgettünk, kirándultunk.
Azóta biztosan tudom: ha énekelsz, nincsenek határok. Az emberek közötti távolság nem számokban, hanem nyitottságban mérhető. És a zene mindig kinyitja az ajtót. A legszebb pillanatok nem mindig egy versenyen vagy koncerten történnek, hanem amikor egymásra mosolyogunk.
Verstanulás énekelve
Mindig is jól tanultam.
A legtöbb tantárgy gyorsan ment, kevés ismétlés is elég volt felidézni a tananyagot. Egyetlen dologgal azonban megküzdöttem újra meg újra: a versmondással. Akármennyit próbáltam, a szavak egyszerűen nem akartak a helyükre kerülni.
A tartalmát értettem, le tudtam elemezni, el tudtam mesélni miről szól. De szó szerint elmondani? Az egy rémálom volt.
Egy nyolcsoros vers is percekig tartott, mire a végére jutottam.
A tanár csak sóhajtozott, az osztálytársaim pedig sajnálkoztak vagy röhögtek rajtam.
Aztán egyszer csak elgondolkodtam: hogy lehet az, hogy több száz kórusművet tudok fejből, szöveggel, akár idegen nyelven is? Miért mennek ezek, a versek pedig nem? És rájöttem: mert ott zene is van.
Ez a felismerés innentől kezdve megváltoztatta a hozzállásomat a verstanuláshoz.
Elkezdtem a verseket énekelve tanulni.
A dallam segített előhívni a szavakat.
Nem lettem tőle szavalóverseny-győztes, de legalább nem blokkoltam le.
Innentől kezdve csak prózává kellett átváltanom a szöveget, ha felelnem kellett a versekből.
A magyartanárom is észrevette, hogyan próbálom megoldani a problémát. Érettségire megígérte, hogy elég, ha megzenésített versekkel készülök. Ez nem csupán „könnyítés” volt nekem, hanem a saját utam megtalálása.
A legtöbb tantárgy gyorsan ment, kevés ismétlés is elég volt felidézni a tananyagot. Egyetlen dologgal azonban megküzdöttem újra meg újra: a versmondással. Akármennyit próbáltam, a szavak egyszerűen nem akartak a helyükre kerülni.
A tartalmát értettem, le tudtam elemezni, el tudtam mesélni miről szól. De szó szerint elmondani? Az egy rémálom volt.
Egy nyolcsoros vers is percekig tartott, mire a végére jutottam.
A tanár csak sóhajtozott, az osztálytársaim pedig sajnálkoztak vagy röhögtek rajtam.
Aztán egyszer csak elgondolkodtam: hogy lehet az, hogy több száz kórusművet tudok fejből, szöveggel, akár idegen nyelven is? Miért mennek ezek, a versek pedig nem? És rájöttem: mert ott zene is van.
Ez a felismerés innentől kezdve megváltoztatta a hozzállásomat a verstanuláshoz.
Elkezdtem a verseket énekelve tanulni.
A dallam segített előhívni a szavakat.
Nem lettem tőle szavalóverseny-győztes, de legalább nem blokkoltam le.
Innentől kezdve csak prózává kellett átváltanom a szöveget, ha felelnem kellett a versekből.
A magyartanárom is észrevette, hogyan próbálom megoldani a problémát. Érettségire megígérte, hogy elég, ha megzenésített versekkel készülök. Ez nem csupán „könnyítés” volt nekem, hanem a saját utam megtalálása.
Zenével a matek is jobban megy?
Matekórán épp a sorozatokat tanultunk.
A tanár felírta a táblára az első példát, de alig figyeltem, biztos valami dal járt a fejemben.
Egy számtani sorozat lehetett, aminek minden tagja x-szel nő… hát persze, ez olyan, mint a hangközök, akkor leszolmizálható, és daloltam tovább :)
Délután a barátnőmmel együtt készültünk a dolgozatra – ő is kórusos. Próbáltuk memorizálni a képleteket, de neki sehogy sem ment. Akkor ezt mondtam neki: „Képzeld el úgy, mint egy dallamot. Ha innen indulsz, és mindig ugyanannyit lépsz, megkapod a következő hangot… azaz számot.”
Először csak nézett rám. Aztán elröhögte magát és kérdezte: „Te komolyan szolmizálva tanulod a matekot?”
De utána kipróbálta.
A „dó” volt az első tag, aztán mindig hozzáadott „egy tercet” – és tényleg összeállt neki a rendszer. Lehet ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de a lényeg ez.
Azt mondta, eddig mindig csak biflázott, most először érti is.
Én meg rájöttem, hogy amit a szolmizációval kisgyerekként megtanultunk – szabályokat, rendszert, lépéseket – az nemcsak a zenében segíthet, hanem egész váratlan helyezetekben is.
Nem lettem matekzseni. De amióta úgy nézek a képletekre, mint egy kottára, könnyebben haladok. Talán a zenétől kaptam meg a kulcsot: hogyan találjak összefüggéseket ott is, ahol mások csak számokat látnak.
A tanár felírta a táblára az első példát, de alig figyeltem, biztos valami dal járt a fejemben.
Egy számtani sorozat lehetett, aminek minden tagja x-szel nő… hát persze, ez olyan, mint a hangközök, akkor leszolmizálható, és daloltam tovább :)
Délután a barátnőmmel együtt készültünk a dolgozatra – ő is kórusos. Próbáltuk memorizálni a képleteket, de neki sehogy sem ment. Akkor ezt mondtam neki: „Képzeld el úgy, mint egy dallamot. Ha innen indulsz, és mindig ugyanannyit lépsz, megkapod a következő hangot… azaz számot.”
Először csak nézett rám. Aztán elröhögte magát és kérdezte: „Te komolyan szolmizálva tanulod a matekot?”
De utána kipróbálta.
A „dó” volt az első tag, aztán mindig hozzáadott „egy tercet” – és tényleg összeállt neki a rendszer. Lehet ennél azért kicsit bonyolultabb volt, de a lényeg ez.
Azt mondta, eddig mindig csak biflázott, most először érti is.
Én meg rájöttem, hogy amit a szolmizációval kisgyerekként megtanultunk – szabályokat, rendszert, lépéseket – az nemcsak a zenében segíthet, hanem egész váratlan helyezetekben is.
Nem lettem matekzseni. De amióta úgy nézek a képletekre, mint egy kottára, könnyebben haladok. Talán a zenétől kaptam meg a kulcsot: hogyan találjak összefüggéseket ott is, ahol mások csak számokat látnak.
Az én biztonságos zónám
Érettségi előtt pár héttel jártunk. A napjaim kizárólag tanulásból álltak, és már reggel is úgy keltem, hogy szorított a mellkasom.
Folyton azt hallottuk: „ne csinálj mást, most csak a tanulás számít”, de közben úgy éreztem, megfulladok.
Aznap délután kóruspróba volt. Őszintén nem tudtam, hogy elmenjek-e, mert fáradt voltam minden szempontból. De valami bennem azt mondta: „menj csak el”.
És azon a próbán kilencven percig végre semmin nem kellett agyalnom.
Nem kellett felelnem, nem kellett bizonyítanom semmit. Nem számított, hány pontot érek el. Figyeltem, együtt énekeltem a többiekkel, és minden más eltűnt – ott volt a zene, semmi más.
Másfajta figyelem volt ez. Nem fárasztó. Felszabadító.
A problémák persze nem tűntek el. De valahogy hátrébb kerültek. Nem uralták el az agyam.
A próbán olyan érzés volt, mintha zárójelet tettem volna a nap közepére, egy biztonságos zárójelet, ahol letehettem, amit cipeltem, még ha csak egy kis időre is.
A zene nem mindig oldja meg a gondokat, de teret ad, hogy közben újra önmagad legyél.
És néha épp ez a legnagyobb segítség: hogy levegőt kapsz, hogy kilépsz a mókuskerékből.
És amikor visszatérsz, már egy kicsit könnyebb is lesz minden.
Folyton azt hallottuk: „ne csinálj mást, most csak a tanulás számít”, de közben úgy éreztem, megfulladok.
Aznap délután kóruspróba volt. Őszintén nem tudtam, hogy elmenjek-e, mert fáradt voltam minden szempontból. De valami bennem azt mondta: „menj csak el”.
És azon a próbán kilencven percig végre semmin nem kellett agyalnom.
Nem kellett felelnem, nem kellett bizonyítanom semmit. Nem számított, hány pontot érek el. Figyeltem, együtt énekeltem a többiekkel, és minden más eltűnt – ott volt a zene, semmi más.
Másfajta figyelem volt ez. Nem fárasztó. Felszabadító.
A problémák persze nem tűntek el. De valahogy hátrébb kerültek. Nem uralták el az agyam.
A próbán olyan érzés volt, mintha zárójelet tettem volna a nap közepére, egy biztonságos zárójelet, ahol letehettem, amit cipeltem, még ha csak egy kis időre is.
A zene nem mindig oldja meg a gondokat, de teret ad, hogy közben újra önmagad legyél.
És néha épp ez a legnagyobb segítség: hogy levegőt kapsz, hogy kilépsz a mókuskerékből.
És amikor visszatérsz, már egy kicsit könnyebb is lesz minden.
Nyelvtanulás zenével
Gyerekkorom óta imádom a zenét, folyamatosan szól valami a fülemben.
A kedvenceim között mindig is volt egy jó pár angol nyelvű szám – amiket persze eleinte fogalmam sem volt, hogyan kellene rendesen kimondani, nemhogy elénekelni.
Kodály iskolásként viszont nem ijedtem meg tőlük. Ha nem értettem a szöveget, szolmizáltam a dallamot. Így legalább a hangokat pontosan tudtam követni, még ha a szavakat nem is. Ez lett a saját kis módszerem.
A családom a mai napig ki van akadva, hogy miket tudok szolmizálni – ők persze nem értik.
Ahogy nőttem, egyre jobban zavart, hogy nem tudom mit jelent, amit énekelek. Ezért elkezdtem kikeresni a dalszövegeket, lefordítottam őket a neten, és figyeltem a kiejtést. Így egyre több szó és kifejezés ragadt rám. Szép lassan egy igen komoly szókincsre tettem szert.
A szolmizáció miatt már a dallam könnyen ment, így a figyelmem teljes egészében a szövegre, kiejtésre ment. Elmondhatom, hogy a zenével tanultam meg angolul beszélni. Nem tankönyvekből, hanem igazi mondatokból, érzelmekből, dalokból, amik számítottak nekem.
És amikor először voltam külföldön, rájöttem, mennyit számít ez. Meg mertem szólalni, tudtam reagálni – nem iskolásan, hanem természetesen. A zene lett a kulcsom az angolhoz. És azóta is az maradt.
A kedvenceim között mindig is volt egy jó pár angol nyelvű szám – amiket persze eleinte fogalmam sem volt, hogyan kellene rendesen kimondani, nemhogy elénekelni.
Kodály iskolásként viszont nem ijedtem meg tőlük. Ha nem értettem a szöveget, szolmizáltam a dallamot. Így legalább a hangokat pontosan tudtam követni, még ha a szavakat nem is. Ez lett a saját kis módszerem.
A családom a mai napig ki van akadva, hogy miket tudok szolmizálni – ők persze nem értik.
Ahogy nőttem, egyre jobban zavart, hogy nem tudom mit jelent, amit énekelek. Ezért elkezdtem kikeresni a dalszövegeket, lefordítottam őket a neten, és figyeltem a kiejtést. Így egyre több szó és kifejezés ragadt rám. Szép lassan egy igen komoly szókincsre tettem szert.
A szolmizáció miatt már a dallam könnyen ment, így a figyelmem teljes egészében a szövegre, kiejtésre ment. Elmondhatom, hogy a zenével tanultam meg angolul beszélni. Nem tankönyvekből, hanem igazi mondatokból, érzelmekből, dalokból, amik számítottak nekem.
És amikor először voltam külföldön, rájöttem, mennyit számít ez. Meg mertem szólalni, tudtam reagálni – nem iskolásan, hanem természetesen. A zene lett a kulcsom az angolhoz. És azóta is az maradt.
Mit valósítottunk meg?
- Több mint 200 fiatal válaszolt a kérdőívünkre: mit jelent számukra a szolmizáció, az éneklés, a kórus.
- 20 fiatal írt személyes történetet – zenetanulásról, közösségről, fejlődésről, önismeretről.
- Ezekből készült egy 15 részes videósorozat, amely:
- kortárs, érzékeny és őszinte;
- saját élményekből építkezik;
- megmutatja, hogy Kodály öröksége a Z generáció nyelvén is megszólal.
Milyen hatással volt rád a zenével való foglalkozás?
„Érzékenyebbé tesz a társadalom és az egész világ iránt; nyitottabbá tesz minden szépre és esztétikumra; tudom, hogy mihez forduljak, ha bármi ér (minden élethelyzetben vagy eseménynél zenét hallgatok/zenélek) – itt a terápiás hatására gondolok, ami szerintem a legjelentősebb, és sokkal több embernek tudnia kellene ezt; a gondolkodásomat is mindenféleképpen fejleszti; valamint türelemre, elszántságra, szorgalomra, kitartásra, együttműködésre nevel.”
„A zenetanulás, kóruséneklés bár sokunknak nem lesz főállása, mégsem hiábavaló. Sokkal műveltebbnek, tapasztaltabbnak érzem magam azáltal, hogy ennyi zenei élményben lehetett részem. Egy külföldi verseny, nagy fellépés, pénteki próba ugyan nem életet meghatározó események, mégis szebbé, színesebbé teszik azt.”
„A zenei ismereteim segítenek abban, hogy jobban koncentráljak és kitartóbb legyek, mivel a zene gyakorlása türelmet és rendszerességet igényel. A zenei hallásom fejlesztésével könnyebben felismerem a ritmusokat és a hangokat, ami nemcsak a zenei világban, hanem a mindennapi életben is hasznos lehet, például a nyelvek tanulásában vagy a kommunikáció során. Ezen kívül a kórusban szerzett tapasztalatok segítenek abban, hogy jobban tudjak csapatban dolgozni, ami a munkahelyeken is előnyös lehet.”
„Én ötödikes koromig nem énekeltem kórusban, nem tudtam kottát olvasni és szolmizálni sem. De mióta szerves része lettem egy közösségnek és zene iskolába járok, el sem tudom képzelni az életemet az éneklés és a zene nélkül.”
„A zenetanulás és a kóruséneklés segít jobban megérteni a hangok kapcsolatát és fejleszti a figyelmet, memóriát. A szolmizáció alapot ad a zenei logika megértéséhez, míg a kórusban való éneklés erősíti a csapatmunkát és az egymásra figyelést. A zene egy olyan közös élmény, amit bárhol, bármikor hasznosíthatunk.”
„A legjobb élményem a kórusban talán az volt, amikor először énekeltünk együtt egy nagyobb közönség előtt. Az érzés, hogy a sok hónapnyi gyakorlás és közös munka végre egy szép, harmonikus előadásban öltött testet, egyszerűen leírhatatlan volt. Ráadásul az a pillanat, amikor láttam, hogy a közönség élvezi, amit csinálunk, igazi büszkeséggel töltött el. Az egész kórus közösségi élményét is nagyon szeretem, hiszen mindenki egy célért dolgozik, és ez összekovácsolja a csapatot.”
Neked mit adott a szolmizáció? Mesélj róla pár sorban!
Amikor végre meghallotta
Apukám sosem értette, miért járok kórusra. Anyukám és a nagymamám mindig támogattak, koncertre is jöttek, de ő… semmit. Nem kérdezett, nem dicsért, nem volt ott. Már beletörődtem, hogy ez nem az ő világa, de azért titokban nagyon zavart.
Hiába meséltem neki a próbákról, kórusutakról, versenyeredményekről, csak legyintett.
Aztán egyszer – talán csak mert elege lett a meséimből – annyit mondott: „Na jó, most az egyszer elmegyek, csak megnézem mi ez.”
Alig hittem el, azonnal izgulni kezdtem.
Pont a karácsonyi koncertünkre esett a választása, ami a legnagyobb szabású fellépésünk. Dupla koncert, teltház, vastaps. Tudtam, ha ez nem hatja meg, akkor semmi. Direkt úgy álltam
a 150. genfi zsoltárnál, hogy lásson közelről.
A koncert végén a tömegben kerestem apát. Ott állt csendben, szinte mozdulatlanul, és éreztem, hogy valami megérintette. Persze nem mondta ki, csak ennyit: „Ezt meg kellett hallgatni.”
De a hangjából tudtam, hogy most már érti.
Azóta mindig elvisz a próbára, és minden ismerősének nyomtaékosan ajánlja, hogy jöjjenek el a koncertre: „Ezt nem lehet YouTube-on nézni, ezt ott kell átélni.” És nekem ez most már mindennél többet jelent. Hogy hallotta, végre tényleg meghallotta.
Hiába meséltem neki a próbákról, kórusutakról, versenyeredményekről, csak legyintett.
Aztán egyszer – talán csak mert elege lett a meséimből – annyit mondott: „Na jó, most az egyszer elmegyek, csak megnézem mi ez.”
Alig hittem el, azonnal izgulni kezdtem.
Pont a karácsonyi koncertünkre esett a választása, ami a legnagyobb szabású fellépésünk. Dupla koncert, teltház, vastaps. Tudtam, ha ez nem hatja meg, akkor semmi. Direkt úgy álltam
a 150. genfi zsoltárnál, hogy lásson közelről.
A koncert végén a tömegben kerestem apát. Ott állt csendben, szinte mozdulatlanul, és éreztem, hogy valami megérintette. Persze nem mondta ki, csak ennyit: „Ezt meg kellett hallgatni.”
De a hangjából tudtam, hogy most már érti.
Azóta mindig elvisz a próbára, és minden ismerősének nyomtaékosan ajánlja, hogy jöjjenek el a koncertre: „Ezt nem lehet YouTube-on nézni, ezt ott kell átélni.” És nekem ez most már mindennél többet jelent. Hogy hallotta, végre tényleg meghallotta.
Énekelve gondolkodj!
Kisgyerekkorom óta hegedülök. A szüleim hősök: éveken át hallgatták, ahogy “reszelem” a húrokat. A tanárom sem adta fel, pedig sokáig, évekig még a tiszta hang is kész küzdelem volt.
Volt egy visszatérő mondata: „Legyen íve a dallamnak”. Ez viszont teljesen homályos volt nekem. Próbáltam én,
de tényleg nem értettem, mit szeretne hallani. Aztán egy kóruspróbán szolmizáltunk – és a dallamban egyszer csak meghallottam, amit a hegedűn nem éreztem.
Másnap, mielőtt eljátszottam volna ugyanazt a részt, előtte halkan elénekeltem magamban. Szolmizálva, mert máshogy nem tudtam. És akkor végre megértettem. Nem csak vonókezelésről volt szó. A dallam megmozdult bennem – amit később a vonóm is követett.
Azóta tudom, hogy nem elég csak lejátszani a darabokat, el is kell tudni játszani. Gondolkodni kell hozzá – énekelve gondolkodni.
A tanárom látta, hogy képes vagyok erre, és persze most már én is látom. Ott van végre az a dallamív, csak meg kellett hallanom.
Volt egy visszatérő mondata: „Legyen íve a dallamnak”. Ez viszont teljesen homályos volt nekem. Próbáltam én,
de tényleg nem értettem, mit szeretne hallani. Aztán egy kóruspróbán szolmizáltunk – és a dallamban egyszer csak meghallottam, amit a hegedűn nem éreztem.
Másnap, mielőtt eljátszottam volna ugyanazt a részt, előtte halkan elénekeltem magamban. Szolmizálva, mert máshogy nem tudtam. És akkor végre megértettem. Nem csak vonókezelésről volt szó. A dallam megmozdult bennem – amit később a vonóm is követett.
Azóta tudom, hogy nem elég csak lejátszani a darabokat, el is kell tudni játszani. Gondolkodni kell hozzá – énekelve gondolkodni.
A tanárom látta, hogy képes vagyok erre, és persze most már én is látom. Ott van végre az a dallamív, csak meg kellett hallanom.
Hangszínek között
Két világban élek: a kórusban és a néptáncban.
Mindkettőt gyerekkorom óta szeretem, a szüleim pedig hősiesen vittek egyik próbáról a másik fellépésre. Az időbe még belefért minden.
De a hangomba… hát, abba nem mindig.
Ahogy egyre többet énekeltem, fejlődött a hangom – erősebb, biztosabb lett.
Ezt a népdalokban is használtam volna, de ott furcsán néztek rám: „ne áriázz, ez nem opera”.
A kóruson meg egyszer csak elhangzott: „valakinek nagyon kiszól a hangja”.
Egy hétvégén táncházba mentünk, másnap kóruskoncert várt rám.
A fejemben még szólt a duda, de már menni kellett a színpadra.
Már az első hangnál éreztem: valami nem stimmel. Keveredett a két világ – és ezt sajnos mások is észrevették. Tudtam, ezt meg kell oldanom.
Meg kellett tanulnom váltani. Nemcsak szerepet vagy stílust, hanem hangszínt, jelenlétet, testtartást is.
A két világ másképp működik, és ha nem figyelek, egyik sem szól igazán. Ma már érzem, mikor kell visszavenni, mikor lehetek hangsúlyosabb.
Azóta megtanultam áthangolni magam.
Már nem csak a hangomat, hanem a figyelmemet, a gesztusaimat, még a gondolkodásomat is. Így lett a népdal hiteles, a kórusmű pedig egységes. És talán ettől lettem otthonosabb mindkét színpadon.
Mindkettőt gyerekkorom óta szeretem, a szüleim pedig hősiesen vittek egyik próbáról a másik fellépésre. Az időbe még belefért minden.
De a hangomba… hát, abba nem mindig.
Ahogy egyre többet énekeltem, fejlődött a hangom – erősebb, biztosabb lett.
Ezt a népdalokban is használtam volna, de ott furcsán néztek rám: „ne áriázz, ez nem opera”.
A kóruson meg egyszer csak elhangzott: „valakinek nagyon kiszól a hangja”.
Egy hétvégén táncházba mentünk, másnap kóruskoncert várt rám.
A fejemben még szólt a duda, de már menni kellett a színpadra.
Már az első hangnál éreztem: valami nem stimmel. Keveredett a két világ – és ezt sajnos mások is észrevették. Tudtam, ezt meg kell oldanom.
Meg kellett tanulnom váltani. Nemcsak szerepet vagy stílust, hanem hangszínt, jelenlétet, testtartást is.
A két világ másképp működik, és ha nem figyelek, egyik sem szól igazán. Ma már érzem, mikor kell visszavenni, mikor lehetek hangsúlyosabb.
Azóta megtanultam áthangolni magam.
Már nem csak a hangomat, hanem a figyelmemet, a gesztusaimat, még a gondolkodásomat is. Így lett a népdal hiteles, a kórusmű pedig egységes. És talán ettől lettem otthonosabb mindkét színpadon.
Lámpaláz ellen énekkar
Amikor felelni kellett vagy szólóban énekelni, sokszor szó szerint lefagytam. Hiába gyakoroltam, hiába próbáltam légzéstechnikát, koncentrációs gyakorlatokat, pozitív mantrákat – semmi nem segített. A lámpaláz újra és újra legyőzött.
Aztán jöttek a kóruskoncertek.
Először ugyanúgy izgultam, de ott más volt. Nem egyedül álltam a színpadon. Körülöttem a többiek – akikkel együtt lélegzünk, éneklünk, mozdulunk. Egy hangként szólalunk meg. És ez biztonságot adott.
Az évek során egyre több fellépésünk lett, és közben észrevétlenül elkezdtem változni.
Már nem gyötörtek a nézők tekintetei.
Már nem a bénító félelem jött elő, hanem az, amit a próbákon is érzek: összetartozás, jelenlét, öröm.
A kórusban megtanultam, hogyan legyek bátor úgy is, hogy még félek.
A közösség ereje megtart engem is. És lassan az önálló megszólalás sem annyira ijesztő.
Egyre inkább érzem: van bennem hang, és ki is merem engedni.
Én a kórusban gyógyulok. Ott nőttem fel, ott tanultam meg megszólalni. Talán még sokáig izgulni fogok, de most már tudom, hová forduljak, ha remeg a hangom. A zene és a közösség mindig tartani fog. Ezért fogok mindig kórusban énekelni.
Aztán jöttek a kóruskoncertek.
Először ugyanúgy izgultam, de ott más volt. Nem egyedül álltam a színpadon. Körülöttem a többiek – akikkel együtt lélegzünk, éneklünk, mozdulunk. Egy hangként szólalunk meg. És ez biztonságot adott.
Az évek során egyre több fellépésünk lett, és közben észrevétlenül elkezdtem változni.
Már nem gyötörtek a nézők tekintetei.
Már nem a bénító félelem jött elő, hanem az, amit a próbákon is érzek: összetartozás, jelenlét, öröm.
A kórusban megtanultam, hogyan legyek bátor úgy is, hogy még félek.
A közösség ereje megtart engem is. És lassan az önálló megszólalás sem annyira ijesztő.
Egyre inkább érzem: van bennem hang, és ki is merem engedni.
Én a kórusban gyógyulok. Ott nőttem fel, ott tanultam meg megszólalni. Talán még sokáig izgulni fogok, de most már tudom, hová forduljak, ha remeg a hangom. A zene és a közösség mindig tartani fog. Ezért fogok mindig kórusban énekelni.
Kodály Zoltán ma
2025 augusztusában rendezték meg Kecskeméten a 27. Nemzetközi Kodály Szimpóziumot. Rengeteg zenész, zenepedagógus és karnagy érkezett a világ minden tájáról.
A programban voltak koncertek, workshopok, bemutató órák is – és a nyitókoncerten mi is énekeltünk a kórussal.
Szokatlanul izgatottak voltunk a fellépés előtt. Tudtuk, hogy különleges emberek ülnek majd a nézőtéren – olyanok, akik Kodály Zoltán pedagógiájának követői világszerte. Jó érzés volt, hogy mi is részesei lehetünk ennek az ünnepnek, és énekünkkel köszönthetjük őket.
A Kodály Iskolában tartott bemutató órán a hatodikosok mutatták meg, mit tanulnak énekórán. Szolmizáltak, kézre raktak, dallamot írtak, ritmust tapsoltak
– pontosan úgy, ahogy mi is tanultuk. Meglepő volt látni, hogy minden gyakorlat ismerős. Még én is csináltam velük együtt.
A legmeghatóbb rész mégis az volt, hogy a nézőtéren ülők – felnőttek, nyugdíjas pedagógusok, külföldiek – szintén együtt csinálták a gyakorlatokat a gyerekekkel. Egy pillanatra eltűnt a korkülönbség, a távolság, a különböző nyelvek. Mindenki ugyanazt a “nyelvet” beszélte.
Ez volt az a pillanat, amikor tényleg megértettem, mit jelent Kodály Zoltán öröksége. Egy rendszer, ami összeköt minket.
Egy nyelv, amit a világ minden táján, és így Kecskeméten is ugyanúgy értenek.
És amitől én is ennek a zenei közösségnek a tagja lehetek.
A programban voltak koncertek, workshopok, bemutató órák is – és a nyitókoncerten mi is énekeltünk a kórussal.
Szokatlanul izgatottak voltunk a fellépés előtt. Tudtuk, hogy különleges emberek ülnek majd a nézőtéren – olyanok, akik Kodály Zoltán pedagógiájának követői világszerte. Jó érzés volt, hogy mi is részesei lehetünk ennek az ünnepnek, és énekünkkel köszönthetjük őket.
A Kodály Iskolában tartott bemutató órán a hatodikosok mutatták meg, mit tanulnak énekórán. Szolmizáltak, kézre raktak, dallamot írtak, ritmust tapsoltak
– pontosan úgy, ahogy mi is tanultuk. Meglepő volt látni, hogy minden gyakorlat ismerős. Még én is csináltam velük együtt.
A legmeghatóbb rész mégis az volt, hogy a nézőtéren ülők – felnőttek, nyugdíjas pedagógusok, külföldiek – szintén együtt csinálták a gyakorlatokat a gyerekekkel. Egy pillanatra eltűnt a korkülönbség, a távolság, a különböző nyelvek. Mindenki ugyanazt a “nyelvet” beszélte.
Ez volt az a pillanat, amikor tényleg megértettem, mit jelent Kodály Zoltán öröksége. Egy rendszer, ami összeköt minket.
Egy nyelv, amit a világ minden táján, és így Kecskeméten is ugyanúgy értenek.
És amitől én is ennek a zenei közösségnek a tagja lehetek.
Mit mutatnak a válaszok?
A Kodály Z Gen projekt célja, hogy megértsük: hogyan gondolkodnak ma a fiatalok a szolmizációról, a kóruséneklésről, és a zenei nevelés személyes hatásairól. A kérdőívet kitöltő több mint 200 fiatal visszajelzései alapján egyértelmű kép rajzolódik ki: a kodályi zenepedagógiai koncepció nemcsak működik, hanem jelen van a mindennapokban is – gyakran a tanulók saját fogalmazása szerint „észrevétlenül”.
- A kitöltők több mint 70%-a hallja a dallamokat szolmizálva, amikor csak simán zenét hallgat.
- A válaszadók közel 80%-a szerint a szolmizáció segít a memóriában és a logikus gondolkodásban is – nem csak a zenében, hanem más tantárgyaknál is.
- A szöveges válaszokból kiderül: sokan matekot vagy idegen nyelvet is jobban tanulnak, ha zenében gondolkodnak.
- És talán a legfontosabb: a közös éneklés önbizalmat ad, oldja a feszültséget, segít kapcsolódni – és olyan közösséget teremt, ahol jó lenni.
Szerinted a szolmizáció fejlesztette a memóriád vagy logikus gondolkodásod?
- Igen 77%
- Nem 23%
Akkor is hasznosnak látod a zenetanulást, ha nem ebből szeretnél majd megélni?
- Igen 96%
- Nem is kérdés, mindenféleképpen! 2%
- Nem 2%
Érezted már, hogy a közös éneklés segít jobban megérteni vagy elfogadni másokat?
- Igen 55%
- Talán 32%
- Nem 13%
Hallod-e a szolmizációs hangokat a zenében, amikor csak hallgatod, nem énekled?
- Igen, többször észrevettem már 60%
- Igen, minden dallamot szolmizálva hallok 13%
- Most, hogy mondod, már hallom is 13%
- Egyáltalán nem hallok szolmizálva 9%
- Csak az ismerős dallamokat hallom szolmizálva 2%
- Néha hallom, főleg, ha akarom 2%
Melyik tantárgyakban érezted, hogy a szolmizáció segít(het)ett abban, hogy jobban teljesíts?
- Matematika 50%
- Nyelvtanulás 19%
- Irodalom 9%
- Fizika 4%
- Kémia 2%
- Egy bizonyos tárgyhoz nem tudom kötni, összességében segít a tanulásban 2%
- Nem vettem észre, hogy ebben segített volna 4%
Hogyan tovább?
A Kodály Z Gen projekt nem ért véget – éppen csak elindult.
A fiatalok válaszai közvetlenül is megerősítettek bennünket abban, hogy a szolmizáció és a közös éneklés hatása jóval túlmutat a zenetanuláson.
A jövőben szeretnénk:
- bővíteni a kutatást – több száz, akár több ezer énekes tapasztalatára vagyunk kíváncsiak hazánkban és külföldön;
- más generációkat is megszólítani – hogyan él a szolmizáció azokban, akik már hosszabb ideje élnek vele?
- összekötni a közösségeket – tapasztalatcserével, workshopokkal, tanárokat és diákokat bevonó programokkal.
Ha van ötleted, történeted, kutatási vagy együttműködési javaslatod, írj nekünk bátran: aurinfoundation @ gmail.com