Skip links

Lezárult első karvezető kurzusunk Kecskeméten

Lezárult első karvezető kurzusunk Kecskeméten

Első karvezető kurzusunk február elején valósult meg, és az egyetemre készülő, illetve már egyetemista fiatal zenészeket célozta meg. A lehetőséget elsőként a saját tanítványaink körében hirdettük meg, és örömünkre szolgált, hogy a program olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy még a nyilvánosságra hozatal előtt betelt minden hely. Összesen 10 tehetséges fiatal vett részt a kurzuson, és büszkén látjuk, hogy azok, akik korábban tanítványaink voltak, visszatérnek hozzánk nem csak énekelni, de tovább tanulni és fejlődni.

A kurzus során a résztvevők elsősorban vezényléstechnikát tanultak Durányik László irányításával. A Kodály Zoltán művein keresztül haladtunk, hiszen ezek a darabok kiváló lehetőséget nyújtanak a vezénylés gyakorlására és a zenei kifejezőkészség fejlesztésére. Az első két napon főként zongorával gyakorolhattak a résztvevők, majd az Aurin Leánykar és az Aurin Vegyeskar felváltva csatlakozott a programhoz gyakorló-kórusként.

A karvezetés mellett egyre fontosabb szerep jut azoknak a háttérmunkáknak, amelyek segítik a kórusok működését, és némi támogatáshoz juttatja őket a pályázatok és a szponzoráció által. Emellett a kórusvezetőkre meglepően sok kommunikációs feladat is hárul. Erről a témáról Pálinkás Edit mesélt nekünk a kurzuson, és egy-egy saját példán keresztül elemeztük a gyakorlatban is a lehetőségeket. Az őszinte és tapasztalt menedzserünk iránymutatása segített bennünket abban, hogy jobban megértsük, hogyan építhetünk kapcsolatokat támogatókkal, és hogyan kommunikáljunk hatékonyan a kórustagokkal, valamint a külvilággal. A háttérfeladatok elvégzése és a hatékony kommunikáció a sikeres kórusvezetés elengedhetetlen elemei, és mindannyian hálásak vagyunk azokért az értékes tanácsokért, amelyeket Edit megosztott velünk. 

Ez a mesterkurzus is egy újabb példát jelentett számunkra arra, hogy a munkánk hosszú távú hatást ér el a fiatalok életében. Minden alkalommal büszkén látjuk, ahogy tanítványaink fejlődnek és előrehaladnak a zenei pályafutásukon. Reméljük, hogy ez a kurzus további lehetőségeket nyit meg számukra, és segíti őket abban, hogy továbbra is kitartóan kövessék zenei álmaikat. Köszönet illeti a résztvevőket és a támogatókat, akik lehetővé tették ezt a különleges tapasztalatot.

 

A mesterkurzus a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre.