A Nemzeti Tehetség Program támogatásával Paraliába utazunk

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával Paraliába utazunk

Hálásan köszönjük a Nemzeti Tehetség Program 1 millió forintos támogatását, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nemzetközi kórusversenyen vehessünk részt Paralia-ban, Görögországban. Ez a fantasztikus lehetőség lehetővé teszi számunkra, hogy képviseljük városunkat, Kecskemétet, és megmutassuk tehetségünket a színpadon.

Korábban már jártunk Paraliában mind a Miraculum Gyermekkarral, mind az Aurin Lánykarral, így első kézből tudjuk, mekkora öröm és izgalom vár ránk, hiszen mindkét alkalommal a verseny nagydíját is elnyertük. Az utazás azonban nemcsak a versenyről szól, hanem arról is, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, erősítsük a csapatszellemet, és gyönyörű emlékeket teremtsünk az új tanév kezdetén.
A versenyen túl Paralia csodálatos szépségei is várnak ránk. A gyönyörű Olympos hegytől a nyugodt északi görög kolostorokig várjuk, hogy magunkba szívjuk ennek a varázslatos helynek a gazdag történelmét és kultúráját. Természetesen alig várjuk, hogy megmártózhassunk a tengerben és élvezzük a tengerparti varázst is.
Mélyen hálásak vagyunk a Nemzeti Tehetség Programnak azért, hogy elismeri és támogatja művészi törekvéseinket. Hitük bennünk arra ösztönöz bennünket, hogy törekedjünk az kiválóságra és továbbra is terjesszük a kórusmuzsika varázsát a világban.

1. díjat nyert a Miraculum Gyermekkórus Neerpeltben

1. díjat nyert a Miraculum Gyermekkórus Neerpeltben

A Miraculum Gyermekkórussal 2022. tavaszán részt vettünk a 70. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon Neerpeltben, Belgiumban. A fesztivál által szervezett kórusversenyen a hosszú kényszerpihenő után nagy örömünkre 1. díjat nyertünk. 

A fesztivál különleges hangulatát nehéz szavakba önteni. Bár a verseny komolysága megkérdőjelezhetetlen, az esemény mégis inkább egy hatalmas gyermek- és ifjúsági találkozóhoz hasonlított. Az egész települést áthatotta az ünnepi hangulat: utcai felvonulások színesítették a várost, és egy lenyűgöző sportcsarnokos szimfonikus koncerttel egybekötött díjátadón vehettünk részt. Az egész fesztivált pedig egy kedves kabalafigura tette még emlékezetesebbé, aki a fellépők minden lépését végigkísérte, és sok mosolyt csalt a gyerekek arcára.

Az utazás során nemcsak a fesztiválon vettünk részt, hanem kihasználtuk az alkalmat, hogy Belgium nevezetességeivel is megismerkedjünk. Odafelé Brüsszel ikonikus Atomiumát csodáltuk meg, amely lenyűgözte a gyerekeket, visszafelé pedig a városközpontban sétálva fedeztük fel a főváros legfontosabb látnivalóit. A rövid idő ellenére is sikerült magunkba szívni Brüsszel varázslatos hangulatát.

 

A gyermekkórus belgiumi utazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Karácsonyi koncertsorozat 2021

Karácsonyi koncertsorozat 2021

A Miraculum-Aurin kóruscsalád legnépszerűbb koncertjei a Kecskeméten évente megrendezésre kerülő Varázslatos Karácsony koncertek. 2021-ben egy év kihagyás után ismét sikerült két koncertet tartanunk, 2021. december 4-én Budapesten, a csodálatos Rózsák terei Szent Erzsébet Plébániatemplomban énekeltünk az Aurin Leánykarral, Nőikarral és Vegyeskarral.  

A kecskeméti koncertre 2021. december 18-án kerül sor. A koncerten a kóruscsalád összes kórusa fellép. A járványhelyzetre való tekintettel idén csak egy koncertet tartunk, amely kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható és kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Megértésüket köszönjük!

Jegyvásárlás idén is lehetséges online formában, és kérjük is kedves közönségünket, hogy amennyiben tehetik, online vásárolják meg a jegyet, amely immár bankkártyával, a SimplePay rendszeren keresztül fizethető ki.

HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny

HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny

A Hangkeltő Alapítvány felkérésére az első HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőversenyén ősbemutatóval készültünk, Balatoni Sándor: Lift every voice and sing c. művét énekeltük a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola dísztermében 2021. november 13-án.  

A koncerten a Budapesti MediCantare Vegyeskar nőikara és a Vox Insana Kamarakórus is fellépett Tőri Csaba, valamint Orosz Dóra és Behany András vezényletével. A vírus fokozódó terjedése ellenére a közönség soraiban csaknem minden díjazott zeneszerző megjelent, a díjat a zsűri részéről Horváth Márton Levente adta át.

Muzsikál az erdő Gyöngyöspatán és Gyulán

Muzsikál az erdő Gyöngyöspatán és Gyulán

Az Aurin Leánykar rendszeres résztvevője a Muzsikál az erdő programoknak. Idén Gyöngyöspatán és Gyulán is énekeltünk a szabadtéri koncertsorozat részeként. A helyszíni adottságokhoz igazodva a kötelező alapdarabok, Kodály és Bartók művek mellett könnyedebb műsorral, spirituálé feldolgozásokkal is készültünk.

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat!

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat!

Köszönjük az Aurin és Miraculum Alapítvány számára felajánlott adó 1%-os támogatásokat! A beérkezett 332.066 Ft-ot a kóruscsalád által szervezett koncertekre, kórustáborokra, illetve a Miraculum Gyermekkórus és az Aurin Leánykar hazai és külföldi kórusfesztiválokra, versenyekre történő utazási és szállásköltségeire fordítjuk.

Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórustábora

Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórustábora

2021. augusztus 18-tól 21-ig a kecskeméti Kodály Iskola két karnagya egy meghívásnak tett eleget az erdélyi Szentegyházán. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia első alkalommal rendezett kórustábort melyhez két kecskeméti karnagyot, Durányik Lászlót és Szűcs Magdalénát hívták szakmai vezetőnek.  

A 40 éves múltra visszatekintő, Haáz Sándor vezette együttes az első perctől megtalálta a közös hangot a két zenepedagógussal. 6 és 18 év közötti gyerekek vettek részt a táborban, közel 130-an.
Augusztus 20-án Székelyudvarhelyen óriási sikerrel lépett fel a nagy múltú együttes, melynek előkészületeiben is részt vettek a meghívott karnagyok. 21-én a tábor négy napjában megtanult művekből adott koncertet a gyermekfilharmónia kórusa. Nagy élmény volt a gyerekeknek, a közönségnek, a szülőknek és a karnagyoknak is. Megható és kölcsönösen hálás pillanatokkal búcsúztak a gyermekek és a karnagyok egymástól. A közös munka reményeink szerint egy év múlva folytatódik, akár a kecskeméti gyerekek bevonásával.

Kórustáboroztunk Mátrakeresztesen

Kórustáboroztunk Mátrakeresztesen

Első alkalommal rendeztünk kórustábort az Aurin Leánykarral és a Nőikarral közösen, melynek elsődleges célja az volt, hogy a hosszú szünet után ismét együtt töltsünk egy kis időt, énkeljük, jól érezzük magunkat.  

Az énekkarokkal napközben a 2021/22-es évadra, különösen a karácsonyi koncertünkre készülve komoly előkészítő munkát folytattunk, délelőtt és délután is próbáltunk a Mátrakeresztesi ifjúsági tábor területén.

Az időjárás nem volt  kedvünkre, a sok eső miatt nagyobb kirándulást nem tudtunk szervezni, de így is nagyon jól éreztük magunkat a fantasztikus levegőn. Az esti programok csúcspontja kórustársunk, Böde-Harkai Csilla és férje, Böde István táncháza volt, amelyet nem csak a leánykarosok, de a nőikarosok gyermekei is hihetetlenül élveztek.

Erasmus programunk első találkozója Temesváron

Erasmus programunk első találkozója Temesváron

Erasmus projektünk első nemzetközi találkozóján jártunk július közepén Temesváron, amikor is először találkozott az ifjúsági szektor számára készülő zenei programokat összeállító nemzetközi csapat.  

A legfontosabb feladat a projekt előkészítése, ütemezésének megbeszélése, illetve a szakmai programok irányelveinek közös meghatározása volt. A projekt szakmai felelőse az alapítvány részéről Durányik László, az anyagok összeállításában segítségünkre van Szűcs Magdaléna és Balázs Gergely kollégánk is. A menedzsment feladatok ellátását Pálinkás Edit végzi.

A szakmai program mellett lehetőség nyílt a város megismerésére idegenvezető segítségével, valamint a jövő évben tervezett lehetséges szabadtéri koncert helyszínének megtekintésére is.

CD felvétel az Aurin Leánykarral

CD felvétel az Aurin Leánykarral

Az Aurin Leánykar a vírushelyzet okozta kényszerű szünet ellenére sem tétlenkedett, amikor csak tudtunk, kis létszámmal, a járványügyi intézkedések maximális betartásával próbáltunk, készültünk egy nem is akármilyen feladatra. Június 22-23-án kortárs magyar művekből CD felvételt készítettünk a Kodály Iskola dísztermében. 

A lemezen többek között Gyöngyösi Levente, Tóth Péter, Orbán György művei hangoznak el. A felvételen szeretett zongorakísérőnk, Lovászné Gajdos Éva dolgozott velünk. A feladat nem volt egyszerű, de lányok kitartásának és profizmusának köszönhetően egy igazán értékes lemez készül. Ami újdonság a kóruscsalád életében, hogy a hangfelvételek – és több korábbi lemezünk is – online streaming szolgáltatókon is elérhető lesz 2022 elejétől.

A CD megjelenése 2022. márciusában várható.

ERASMUS+ programban vesz részt az Aurin és Miraculum Alapítvány

ERASMUS+ programban vesz részt az Aurin és Miraculum Alapítvány

Az Aurin és Miraculum Alapítvány is belépett azon civil szervezetek sorába, amelyek részt vesznek az Európai Unió ERASMUS+ ifjúsági programjában. A kezdeményezés Temesvárról indult, és öt ország öt szervezetével együttműködve egy hosszabb távú, sokrétű, de a kóruséneklést középpontba állító projektben vállalunk szerepet. 

A bevezető, tematikus dalokat, kórusműveket kutató szakaszt követően az általunk választott művek előadásáról video-felvételek készülnek, majd ezeket közös találkozókon, képzéseken, konferenciákon tárjuk a szélesebb nyilvánosság elé. Bízunk benne, hogy a számunkra újdonságot jelentő nemzetközi program segíti munkánk tudatosabbá tételét és elmélyítését, növeli nemzetközi tekintélyünket miközben új élményekkel, kapcsolatokkal gazdagítja a közreműködőket.

A projekt rövid összefoglalója 

A „VOX MUNDI – A fiatalok multikulturális tudatosságának növelése kóruszenével” projekt egy stratégiai partnerségi projekt, amelyet az Erasmus+ program finanszíroz öt Európai Uniós partner-szervezet közreműködésével. Románia, Franciaország, Magyarország, Szerbia és Lengyelország érintett szervezeteinek mindegyike nagy tapasztalattal rendelkezik a kóruszenei projektek megvalósításában. Ez a konkrét kezdeményezés a kóruszene azon sajátosságára összpontosít, hogy összekapcsolja a fiatalokat és a közös zenei élményeken keresztül fejlessze személyiségüket. A projekt időtartama 22 hónap (2021 december – 2022 augusztus), melynek keretében a nemzetközi találkozókon kívül olyan eszközök kifejlesztését is vállalják, amelyek elősegítik a kórusmuzsikát, mint a holisztikus oktatás eszközét.
A projekt fő prioritása a fiatalok bevonásának, összekapcsolásának és megerősítésének elősegítése, mivel a kóruszene révén a fiatalokat arra ösztönözzük, hogy vegyenek részt nem formális tevékenységekben, lépjenek szorosabb kapcsolatba társaikkal, és fejlesszenek olyan készségeket (pl. koordináció, együttműködés, fegyelem, történelem és kultúra, műveltség), amelyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy közösségeik és az egész társadalom aktív szereplőivé váljanak. A kóruszene, mint bármely más, nem formális tevékenység, elengedhetetlen a fiatalok holisztikus fejlődéséhez, ezért e projekt révén hangsúlyozzuk az ebbe a tevékenységbe történő nagyobb befektetés fontosságát az egész EU-ban.
A közös éneklés révén a különböző társadalmi háttérrel és kultúrával rendelkező fiataloknak sikerül összekötő hidakat építeniük, megismerniük és elfogadniuk egymást. A közös tevékenységekben való részvétel és a különböző helyekről érkező csoportok közötti kapcsolatok ösztönzése elősegíti a közösségek kulturális fejlődését, a jövő társadalmának előnyös egység elérését. Így harmonikus fejlődés, kommunikáció és társadalmi befogadás érhető el a zenei nyelv, a kóruséneklés, valamint az egység, a kölcsönös megértés és a harmónia szociokulturális modelljének megteremtése a zenén keresztül – függetlenül attól, hogy milyen társadalmi állapottól vagy nyelvtől beszélünk.
A pályázó konzorcium szervezetei: Asociatia Culturala Kratima (Románia), Les Choristes (Franciaország), Aurin és Miraculum Alapítvány (Magyarország), The Stars (Szerbia), Skowronki Friends (Lengyelország).
A közösen meghatározott kutatások, a különböző kóruszenei tevékenységek (képzés tanfolyamok, táborok, zeneórák, koncertek, a kóruszene integrálása más oktatási tevékenységekbe) bebizonyította, hogy nincs olyan társadalmi tevékenység, amelynek nagyobb társadalmi hatása lenne, mint a kóruszene. A kórus több tucat fiatal együttlétét jelenti, akik együtt lélegeznek, énekelnek és együtt élnek. A kóruséneklés pedig csoportos tevékenységként – ahogy azt szociológusok, pszichológusok és még pszichiáterek is elismerik – segít csökkenteni a társadalmi különbségeket, a fiatalkori bűnözést, növelni a szellemi teljesítményt és az iskolai eredményeket. Fontos a jó testi és lelki egészség fenntartása, és – ami nagyon fontos – a társadalmi identitás megteremtése szempontjából a nemzeti, társadalmi hovatartozás és a gazdasági helyzet megkülönböztetése nélkül.

Adó 1%

Adó 1%

Adó 1%-os felajánlásokat alapítványunk, az Aurin és Miraculum Alapítvány fogadja!
Aurin és Miraculum Alapítvány

Adószám: 18652286-1-03

A kórusnak felajánlott 1%-ot a külföldi kórusversenyek, koncertek utazási költségeire fordítjuk. Köszönjük támogatóinknak az eddigi eredményeket és reméljük, hogy ebben az évben is számíthatunk segítségükre!

Az SZJA 1+1%-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2019-es személyijövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.
Ha a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatja be:
– az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével (
https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login) vagy
– az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.