Budapesti Kórusversenyen – ezúttal zsűriként

Budapesti Kórusversenyen – ezúttal zsűriként

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny hosszú évek óta meghatározó esemény kóruscsaládunk életében. 1997-ben indultunk először ezen a rangos megmérettetésen, és azóta összesen 13 első díjat nyertünk, ami hatalmas büszkeség számunkra. Idén azonban nem versenyzőként leszünk jelen – karnagyunk, Durányik László ezúttal a zsűri tagjaként kapott meghívást a versenyre. 

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny több mint három évtizedes múltra tekint vissza: 1988-ban indult el, és azóta kétévente a világ minden tájáról érkező kórusok mutathatják be tehetségüket és zenei sokszínűségüket Budapest különböző színpadain. A verseny nemcsak a résztvevő együttesek számára jelent kiemelkedő megmérettetést, hanem a nemzetközi kóruszenei élet egyik fontos találkozási pontja is.

Ebben az évben a zsűriben olyan elismert szakemberek kapnak helyet, mint Kocsis-Holper Zoltán (Magyarország), Jürgen Faßbender (Németország), Yuval Ben-Ozer (Izrael), Robert Sund (Svédország), valamint a fesztivál művészeti igazgatója, Hollerung Gábor (Magyarország). Büszkék vagyunk rá, hogy Durányik László is csatlakozik ehhez a rangos szakmai grémiumhoz, amely a világ minden tájáról érkező kórusok teljesítményét értékeli.

Budapesten koncertezik az Aurin Vegyeskar

Budapesten koncertezik az Aurin Vegyeskar

Az Aurin Vegyeskar első önálló koncertjére készül Budapesten, 2025. május 25-én 18.00-tól a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. A koncerten az elmúlt évek legsikeresebb darabjaiból válogatunk a gregoriántól a reneszánsz, barokk és a romantikus kórusirodalmon át a XX. századi és kortárs szerzők műveiig. A koncert záró részében a könnyedebb műfajok is helyet kapnak: spirituálék, afrikai és könnyűzenei feldolgozások teszik teljessé az élményt. 

A Miraculum-Aurin Kóruscsalád története csaknem harminc évvel ezelőtt kezdődött, amikor karnagyunk, Durányik László a kecskeméti Kodály Iskolába érkezett. Az ő elhivatottságának, inspiráló pedagógiai módszereinek és személyiségének köszönhetően a kórusélet új lendületet kapott, a kóruspróbák pedig igazi műhelymunkává váltak, ahol a magas színvonalú zenei munka és a közösségi élmények egyaránt meghatározó szerepet kaptak. A Miraculum Gyermekkórus nemcsak zenei teljesítményével tűnt ki, hanem azzal is, hogy az együtt éneklés mély, életre szóló kapcsolatokat teremtett tagjai között. A próbák, fellépések, versenyek és turnék összekovácsolták a kórustagokat, és valódi közösséggé formálták őket.

A hagyományos iskolai kórusokhoz hasonlóan a Miraculum is főként lányokból állt, hiszen az ének-zenei osztályokba rendszerint kevesebb fiú jár. Ennek ellenére azok a fiúk, akik a kórus tagjai lettek, kiemelt szerepet töltöttek be a közösség életében. Az Aurin Leánykar megalakulásával a lányok számára adott volt a folytatás lehetősége, ám az általános iskola befejeztével a fiúknak nem maradt hasonló út. Bár sokan továbbra is szorosan kötődtek a kórushoz, koncertjeink lelkes hallgatóiként és támogatóiként, az évek során egyre többen érezték úgy, hogy hiányzik számukra a közös éneklés.

Időközben a Kodály Iskolában létrejött a Somnium Laude Kamarakórus, amely már a középiskolás fiúk számára is lehetőséget kínált a folytatásra, majd az Aurin Nőikar megalapításával a felnőtt kóruséneklés is intézményesült a közösségben. A kamarazenei műhelyből kinövő fiúkkal egyre bővült a koncertjeinken jelenlévő, énekelni tudó és szerető férfiak köre, és az évek során megfogalmazódott az igény egy új vegyeskar létrehozására. 2017 őszére megszületett az elhatározás: az Aurin Nőikar tagjaihoz csatlakoztak egykori osztálytársaink, barátaink, iskolatársaink, és megalakult az Aurin Vegyeskar.

A közös zenei gyökereknek és az azonos zenei neveltetésnek köszönhetően az énekkar gyorsan beilleszkedett a kóruscsaládba, és új hangzásvilágával izgalmas, friss színfolttá vált közös koncertjeinken. Míg az Aurin Nőikar szorosan épít a leánykari hagyományokra, az Aurin Vegyeskar minden képzett, énekelni vágyó énekes számára nyitott – az évek során olyan tagokkal is bővült, akik először egy koncertünkön hallottak minket, majd csatlakoztak hozzánk. A kórus ma már önálló együttes, amely a közös kóruséneklés örömét és művészi színvonalát ötvözve építi tovább a Miraculum-Aurin közösség hagyományait.

Hong Kongba utazik az Aurin Leánykar

Hong Kongba utazik az Aurin Leánykar

Az Aurin Leánykar újabb jelentős nemzetközi meghívásnak tesz eleget, hiszen 2025 júliusában Hong Kongban (Kína) képviseli Magyarországot a „World Choir Festival – Hong Kong” elnevezésű világszínvonalú kórusfesztiválon. 

A fesztivált a World Youth and Children Choral Artists’ Association (WYCCAA) szervezi, és számos kiemelkedő kórust, valamint nemzetközi kórusszakértőt vonultat fel. Az esemény házigazdája Prof. Leon Tong művészeti igazgató és Prof. CHAN Wing-wah, a zsűri elnöke, míg a zsűritagok között több mint 30 ország neves kórusvezetője, zenei szakértője foglal helyet. Az Aurin Leánykar emellett olyan rangos fellépők társaságában szerepelhet, mint az Inner Mongolia Youth Choir (Kína), a Resonanz Children’s Choir (Indonézia) és a Zero 8 (Svédország).

A meghívás mögött egy hosszú évekre visszanyúló szakmai kapcsolat áll. Durányik László, aki a fesztivál egyik zsűritagja is lesz, korábban már több nemzetközi workshopon és kurzuson dolgozott együtt a fesztivál szervezőivel, köztük Prof. Leon Tonggal. Ez a kapcsolat tovább erősödött 2024 nyarán, amikor a Good Hope School Choir – Hong Kong (Kína) egyik legkiemelkedőbb kórusa – a kecskeméti Kodály Iskolában adott közös koncertet az Aurin Leánykarral. A hongkongi kórus európai turnéjának részeként érkezett Magyarországra, ahol a két kórus baráti és zenei együttműködése egy felejthetetlen estét eredményezett.

A hongkongi fesztivál programjai – köztük kórusversenyek, interaktív workshopok, mesterkurzusok és nagyszabású koncertek – izgalmas kihívást és rendkívüli lehetőséget jelentenek az Aurin Leánykar számára, hogy nemzetközi szinten ismét megmutathassa tehetségét és művészi kvalitását. A fesztivál szervezői az esemény célját abban látják, hogy a világ minden tájáról érkező fiatal énekesek közösségében a zene szeretete és a kulturális sokszínűség tovább mélyüljön.

Megjelent az Aurin Leánykar Christmas lemeze

Megjelent az Aurin Leánykar Christmas lemeze

2024. decemberében, a Varázslatos Karácsony koncertünkre időzítve jelenik meg az Aurin Leánykar Christmas lemeze. 

A lemez tartalma:

Benjamin Britten: A Ceremony of Carols 
1. Procession 
2. Wolcum Yole! 
3. There is no Rose 
4a. That yonge child 
4b. Balulalow 
5. As dew in Aprille 
6. This little Babe 
7. Interlude 
8. In Freezing Winter Night 
9. Spring Carol 
10. Deo Gracias 
11. Recession 
John Rutter: Angels’ Carol 
Kodály Zoltán: Karácsonyi pásztortánc

 

Aurin Leánykar, Kecskemét / Aurin Girls’ Choir, Kecskemét, Hungary
Vezényel / Conductor: Durányik László
Szólisták / Soloists: Vivienne Ortan (04, 09, 10), Beáta Ambrus (05, 09, 10)
Piccolo: Eszter Menyhárt (14)
A felvétel a kecskeméti Kodály Iskolában készült, 2015-ben. / Recorded in Kodály School, Kecskemét, 2015
Hangmérnök / Recording engineers: Baranya Tamás and Turcsán András
Kiadó / Publisher: Divisart Kft.

Idén is dupla Varázslatos Karácsony koncertre készülünk

Idén is dupla Varázslatos Karácsony koncertre készülünk

A hihetetlen nagy érdeklődésre való tekintettel a Miraculum-Aurin Kóruscsalád idén ismét két koncerttel várja a közönséget 2024. december 21-én a Kecskeméti Nagytemplomban, 16.00 és 19.30 órakor. 

Fellépő énekkarok: 
Miraculum Gyermekkórus, 
Aurin Leánykar, 
Aurin Nőikar, 
Aurin Vegyeskar 

Vezényel: 
Durányik László
Kodály-, Csokonai- és Prima-díjas karnagy

Zongorán kísér: 
Lovászné Gajdos Éva, 
Nagy Dániel

A koncert a Magyar Kórusok Napja rendezvénysorozat része.

___

A koncertek belépőjeggyel látogathatók, amelyek online vagy személyesen is megvásárolhatók.
ÚJ online jegyvásárlási felületünk a TicketTailor rendszerén fut, bankkártyás fizetési partnerünk a Stripe.
https://www.tickettailor.com/events/aurinsmiraculumalaptvny

BELÉPŐJEGY: 4.000 Ft
3 vagy több db jegy együttes vásárlása esetén: 3.500 Ft

7 éves kor alatt a koncert ingyenes.

___

ÚJ CD lemez!
Az Aurin Leánykar „Christmas” lemeze a Karácsonyi koncertre jelenik meg!

A lemez műsora:

  • Benjamin Britten: A Ceremony of Carols
  • John Rutter: Angels’ Carol
  • Kodály Zoltán: Karácsonyi pásztortánc

Szólisták: Ambrus Beáta, Ortan Vivienne
Hárfa: Razvaljajeva Anasztázia
Piccolo: Menyhárt Eszter

A lemez előrendelhető személyesen Durányik Lászlónál, vagy itt, a jegyvásárlási felületen keresztül.
Jegy vásárlása nélkül ezen a linken, a jobb felső sarokban látható gombbal lehet leadni és kifizetni az előrendelést:
https://www.tickettailor.com/events/aurinsmiraculumalaptvny

___

Akinek az online vásárlás problémát okoz, Kecskeméten a kórustagokon keresztül, illetve a Kodály Iskolában Durányik Lászlónál személyesen lehet venni november 25-étől.
A szervezők nevében kérjük, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, éljenek az előre vásárlás lehetőségével. Köszönjük!

Az online jegyvásárlási felületünkön a bankkártyás fizetés Stripe rendszeren keresztül történik az Aurin és Miraculum Alapítvány bankszámlájára.
A jegy érvényességét a rendezvény helyszínén belépéskor a jegyen található QR kóddal ellenőrizzük.
A jegy mobil telefonon és kinyomtatva egyaránt bemutatható. Nyomtatott jegyek esetén kérjük figyeljenek arra, hogy a QR kód ne sérüljön!
Kérdés esetén írjon a Pálinkás Editnek az aurinfoundation@gmail.com email címre!
Köszönjük!

Teszteljük a Ma.Mu projektünk zenei feladatait

Teszteljük a Ma.Mu projektünk zenei feladatait

A „Math and Music” (Ma.Mu.) Erasmus+ projekt keretében izgalmas hetet zártunk Kecskeméten és Budapesten, ahol külföldi partnereinkkel együtt elkezdtük tesztelni azokat a zenei feladatokat, amelyeket diszkalkuliás gyerekek számára fejlesztettünk ki. A projekt célja, hogy a matematika tanítását zenei elemekkel gazdagítsuk, ezzel egy inkluzívabb és játékosabb tanulási élményt teremtve a tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára.

A nemzetközi partnereink, köztük görög, olasz és észak-macedón résztvevők, egy hetet töltöttek Magyarországon, ahol lehetőségük nyílt megismerkedni a kidolgozott feladatokkal és a magyar zeneoktatás módszereivel. A Kodály Iskolában a vendégeink betekintést nyerhettek az iskola oktatási gyakorlatába, az óralátogatások és kóruspróbák megtekintése során első kézből láthatták, hogyan működnek a Kodály-módszer alapelvei. A kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjteménybe is ellátogattunk, ahol nemcsak megismerhették a gyűjtemény különleges darabjait, hanem lehetőségük nyílt kipróbálni is az egyes hangszereket. Budapesten a Koma Bázisban jártunk, ahol a diszkalkuliás gyerekekkel való kiscsoportos és egyszemélyes fejlesztési lehetőségekről beszélgettünk és prezentáltuk a projekt során összegyűjtött és megalkotott játékokat.

Az egy hetes program során feladataink közé tartozott annak a kézikönyvnek a kidolgozása, amelynek célja a pedagógusokat támogatása abban, hogy a zenét integrálják az oktatási folyamataikba, és ezzel élményszerűvé, érthetővé és motiválóvá tegyék a logikai összefüggések, matematikai alapok tanulását.

A kézikönyv részletesen bemutatja a diszkalkulia jelenségét, tüneteit és azokat a kihívásokat, amelyekkel a pedagógusok találkozhatnak az ilyen tanulási nehézséggel élő diákok esetében. Segítséget nyújt abban, hogy a tanárok felismerjék a diszkalkuliát, és hatékony stratégiákat alkalmazzanak a tanulók támogatására. Az elméleti alapokat követően a kézikönyv gyakorlati megoldásokra is nagy hangsúlyt fektet. A gamifikáció és a zenei elemek felhasználásával például olyan interaktív feladatokat és játékokat kínál, amelyek egyszerre segítik a tanulási nehézségek leküzdését és teszik élvezetesebbé a matematikai készségek fejlesztését.

A kézikönyvben található játékok és feladatok nemcsak a matematikai készségeket, hanem a kreativitást, az együttműködést és a problémamegoldó képességet is fejlesztik. Minden játék pontos útmutatót tartalmaz, beleértve a célkitűzéseket, a megvalósítás módját és az elérhető eredményeket. Ezek a játékok bármilyen tanulási környezethez könnyen adaptálhatók, így lehetőséget adnak arra, hogy a tanárok saját diákjaik igényeihez igazítsák azokat.

A kézikönyv külön figyelmet fordít arra, hogy a pedagógusok hogyan mérhetik a módszerek sikerességét és a tanulók fejlődését. Az értékelési eszközök lehetővé teszik a program hatékonyságának nyomon követését és a tapasztalatok alapján történő továbbfejlesztést. Az interaktív és inkluzív szemléletnek köszönhetően a Ma.Mu. kézikönyv nemcsak a tanulási eredményeket javítja, hanem hozzájárul a tanulók önbizalmának és a tanulás iránti lelkesedésük növeléséhez is. 

A kézikönyvvel még sok munkánk van a nyilvánosságra hozatal előtt, hamarosan jelentkezünk a projekt további állomásairól és amint tehetjük, megosztjuk a kézikönyvet kommunikációs csatornáinkon.

 

Kodály Z Gen: támogatást nyertünk a Hungarikum pályázaton

Kodály Z Gen: támogatást nyertünk a Hungarikum pályázaton

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a 2023-as Hungarikum pályázat támogatásával új, országos jelentőségű projektbe kezdhet az Aurin és Miraculum Alapítvány. A Kodály Z Gen című kezdeményezés célja, hogy megvizsgálja: hogyan kapcsolódnak ma a fiatalok Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciójához, és mit jelent számukra a közös éneklés, a szolmizáció, vagy épp a kézjelekkel történő zenei tanulás.

A program keretében fiatal énekeseket, kórustagokat és zeneiskolásokat kérdezünk meg személyes tapasztalataikról – de ugyanígy megszólalnak majd neves zenepedagógiai szakemberek, karvezetők és tanárok is, akik több évtizedes tapasztalattal dolgoznak a Kodály-koncepció szellemiségében. Az interjúk alapján rövid, online formátumú videós tartalmak készülnek, amelyek hitelesen és érthetően mutatják be a koncepció mai jelentőségét.

A cél nem csupán az, hogy bemutassuk, mit gondol a Z generáció a Kodály-örökségről, hanem az is, hogy új nézőpontból világítsuk meg, hogyan él tovább ez a hagyomány, és milyen szerepet tölthet be ma a zenei nevelés az önkifejezés, közösségépítés vagy éppen a tanulási készségek fejlesztése terén.

A projekt a 2024–2025-ös tanév során valósul meg, több helyszínen zajló forgatással. Az elkészült tartalmak célja, hogy közelebb hozzák Kodály zenepedagógiai koncepcióját a mai fiatal nemzedékhez – nemcsak a zene nyelvén, hanem az ő saját hangjukon is.

Köszönjük a támogatást a Hungarikum pályázat keretében – hamarosan jelentkezünk a fejleményekkel!

A projekt támogatója:

Zene, barátság, siker Montenegróban

Zene, barátság, siker Montenegróban

Az Aurin Leánykar 2024 októberében először járt Montenegróban. A Herceg Noviban évente megrendezésre kerülő nemzetközi kórusverseny művészeti igazgatója egyik régi barátunk, Jelena Cvetkovic, akinek a meghívására látogattunk el a tengerparti városba.

Jelenával több alkalommal találkoztunk már, legyen szó véletlen találkozásról Paraliában, vagy a Vox Mundi Erasmus+ projektben végzett közös munkánkról, igazi barátként üdvözölhettük egymást. Meghívása nemcsak szakmai lehetőséget, hanem örömteli találkozást is jelentett számunkra.

A IX. Nemzetközi Kórusversenyen Herceg Noviban az Aurin Leánykar kategóriájában első díjat nyert. A verseny mellett volt alkalmunk körbenézni Herceg Noviban is. Bár az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, a városnézés alatt kisütő nap gyönyörű fényeket varázsolt a városra. Az út során a kotori öblöt sajnos csak az esőáztatta buszablakból láthattuk, de Herceg Novi bája kárpótolt minket mindenért. Az utazás egyik különleges pillanata a szabadtéri koncertünk volt a város főterén. A koncert kezdetekor még zuhogott az eső, de hamarosan kisütött a nap, és az utca megtelt lelkes közönséggel. Ez az út nemcsak a szakmai elismerésről szólt, hanem barátságokról, közös élményekről és a zene összekötő erejéről is.

 

Az Aurin Leánykar kortárs zenei koncertturnéja Montenegróban szakmai program megvalósítását 2024. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat!

Köszönjük adó 1%-os felajánlásaikat!

Köszönjük az Aurin és Miraculum Alapítvány számára felajánlott adó 1%-os támogatásokat! A beérkezett 1.047.072 Ft-ot a kóruscsalád által szervezett koncertekre, kórustáborokra, illetve a Miraculum Gyermekkórus és az Aurin Leánykar hazai és külföldi kórusfesztiválokra, versenyekre történő utazási és szállásköltségeire fordítjuk.

Indul a Miraculum Bérlet új évada!

Indul a Miraculum Bérlet új évada!

Októberben indul a Miraculum Bérlet idei évada, amelynek célja nemcsak a kórustagok zenei fejlesztése, hanem családtagjaik számára is egy különleges, közös élményt nyújtó program megteremtése. Szeretnénk, ha a koncertre járás egy értékes, fejlesztő és inspiráló időtöltés lenne, amely közelebb hozza egymáshoz a családot, miközben együtt fedezik fel a zene világát.

A bérletsorozat programját úgy állítottuk össze, hogy minden családtag találjon benne valami különlegeset. Idén a Kodály Iskola művésztanárai nyitják a sorozatot, ezt követően pedig egy izgalmas jazz koncerttel iskolánk igazgatója és vendégei mutatkoznak be. Fellépőként vendégünk lesz a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, az immár visszatérő AcapellArt, valamint a Matóka népzenei együttes is, amelynek tagjai szintén a Kodály Iskolához kötődnek. Ezek a koncertek nemcsak színvonalas előadások, hanem kapuk a zene különféle műfajainak megismeréséhez is.

A 2024/25-ös évad koncertjei:

      • 2024. október 14. hétfő
        A Kodály Iskola művésztanárainak kamarazenei koncertje
      • 2024. november 6. szerda
        Ittzés Tamás és vendégeinek jazz koncertje
      • 2025. január 23. csütörtökVÁLTOZÁS! Új időpont: 2025. május 8. csütörtök
        A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus koncertje
      • 2025. február 24. hétfő
        A Matóka Együttes népzenei koncertje
      • 2025. április 3. csütörtökVÁLTOZÁS! Új időpont: 2025. március 25. kedd
        Az AcapellArt Énekegyüttes koncertje

A bérletsorozat célja, hogy a gyermekek és családjaik együtt fedezzék fel a zene szépségeit, és új élményeket szerezzenek. Minden koncert tanulási lehetőséget is kínál: a gyerekek a zenehallgatás mellett személyesen találkozhatnak a fellépőkkel, meghallgathatják tapasztalataikat, történeteiket, és közelebb kerülhetnek a zenészekhez. Ez a közvetlen kapcsolat segíti őket abban, hogy jobban megértsék a zene világát, és inspirálja őket a saját útjukon.

Az együtt töltött idő, az új ismeretek és a közös élmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek számára a zene ne csak hobbi, hanem az életük fontos része legyen. Hisszük, hogy a koncertre járás a gyermekek fejlődésébe és a közös jövőnkbe való befektetés.

Várunk mindenkit szeretettel az idei Miraculum Bérlet programjaira, hogy együtt tapasztaljuk meg, milyen felemelő és inspiráló élmény lehet a zene varázsa!

Az Aurin Leánykar a Musikvereinban

Az Aurin Leánykar a Musikvereinban

2024 júliusában az Aurin Leánykar Bécsben járt, ahol a World Peace Choral Festivalon vettünk részt. Ez az utazás nemcsak a zenei teljesítményünkről, hanem rengeteg élményről, találkozásról és inspiráló pillanatról is szólt. 

Utunk egy igazán különleges fellépéssel kezdődött: a fesztivál első programján az ENSZ bécsi székházában énekelhettünk. Az épület lenyűgöző hangulata, a nemzetközi környezet, és az a gondolat, hogy a békét hirdető zenénk ilyen jelentős helyszínen csendül fel, a csekély számú közönség ellenére is felemelő élményt jelentett.

Egy másik emlékezetes koncertünk egy bécsi idősek otthonában volt, ahol a közönség szeretetteljes fogadtatása igazán meghatott minket. Az igazi különlegesség azonban az volt, hogy itt találkozhattunk iskolánk alapítójának családjával, akik ellátogattak a koncertünkre. Ez a találkozás mindenki számára egy szívből jövő pillanatot jelentett.

A fesztivál hivatalos nyitókoncertjén a bécsi városháza dísztermében énekeltünk, ami szintén különleges helyszín volt. És ha ez még nem lenne elég, olyan ikonikus helyszíneken is felléptünk, mint a Vienna Boys Choir otthona, a Das MuTh Concert Hall, valamint a Musikverein aranyterme, amely minden zenész álma. Ott énekelni igazi megtiszteltetés és a bécsi út csúcspontja volt.

A fesztivál fellépései mellett jutott időnk felfedezni Bécs kulturális gazdagságát is. Ellátogattunk Rohrauba, ahol Joseph Haydn szülőházát néztük meg, valamint a Schönbrunni kastély parkjában is sétáltunk. Természetesen a városnézés sem maradhatott el: Bécs utcái, terei és kávéházai mind hozzájárultak ahhoz, hogy még jobban megismerjük ezt a varázslatos várost.

Az utazás során még egy váratlan, de nagyon kedves találkozásban is részünk volt: Ma.Mu nemzetközi Erasmus+ projektünk olasz koordinátorával futottunk össze Bécsben, ami újra megerősítette, hogy milyen kicsi is a világ, és hogy a zene valóban összeköt minket.

„Matek és zene”, az új Erasmus+ projektünkről

„Matek és zene”, az új Erasmus+ projektünkről

A matematika és a zene világát ötvöző „Math and Music” (Ma.Mu.) című nemzetközi Erasmus+ projektünk elkezdődött. Alapítványunk örömmel vesz részt görög és észak-macedón iskolák mellett ebben az innovatív oktatási kezdeményezésben, az olasz Bellezza DIeCI Egyesület vezetésével.

A projektről

A Ma.Mu. projekt célja az iskolai oktatás forradalmasítása azáltal, hogy a hagyományos matematikai oktatási módszereket zenei feladatokkal integrálja. Ez a megközelítés különösen előnyös azon diákok számára, akiknek nehézséget okoz a természettudományi tantárgyak elsajátítása, különös tekintettel a diszkalkuliával küzdőkre. A sokszínű partnerségében rejlő szinergiák kihasználásával célunk egy inkluzívabb és vonzóbb tanulási környezet létrehozása.

A csapatunk

Alapítványunkat ketten képviseljük: Pálinkás Edit projektkoordinátor és Durányik László énektanár, aki tapasztalatát és szakértelmét adja a projekthez. Külső szakértők is támogatnak bennünket: B. Horváth Judit, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola angoltanára; Dr. Horváth Ágnes, nyugdíjas egyetemi tanár, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik az ifjúságsegítők oktatásában; és Szigeti Izabella, egyetemi hallgató, önkéntes. Az ő tudásuk és szenvedélyük elengedhetetlen a projekt sikeréhez.
A magyar fejlesztésű feladatok, játékok, prezentációk grafikai anyagai, valamint fotó- és videó dokumentációja Pálinkás Edit – Divisart munkái. 

A projekt vezetője: Bellezza DIeCI Egyesület

A Bellezza DIeCI egy olasz egyesület, amelyet fiatal önkéntesek elkötelezettsége hívott életre. A szervezet független, pártatlan és apolitikus, az inklúzió, a sokszínűség és a diszkrimináció és erőszak elleni küzdelem előmozdítására összpontosít. Munkájuk célja a társadalmilag sérülékeny csoportok támogatása, beleértve a fogyatékkal élőket, egészségügyi problémákkal küzdőket, vagy akik oktatási, kulturális, társadalmi, gazdasági és földrajzi akadályokkal szembesülnek. Non-profit szervezetként a Bellezza DIeCI elkötelezett a polgári, szolidaritási és társadalmilag hasznos célok mellett, és igyekszik visszaintegrálni a hátrányba került csoportokat a társadalomba.

Az első lépések, az első tréningek

Közös projektünk egy virtuális kick-off találkozóval kezdődött, ahol a négy partner szervezet munkatársai összegyűltek, hogy megalapozzák együttműködésünket. Ezt követte egy online tréning, amely öt hétfőn keresztül tartott május és június között, a diszkalkulia és a zenei tanulási folyamatok előnyeire összpontosítva. A foglalkozásokat Agnese Berton facilitátor és Maria Sorrentino tréner vezette, céljuk az volt, hogy növeljék a tanárok diszkalkuliával kapcsolatos ismereteit, és feltárják, hogyan lehet a zene hatékony eszköz a matematika tanításában.
A foglalkozások kiemelkedő pontja volt Durányik László előadása, aki a zenetanításról, mint a gyerekek számára játékos és vonzó élményről beszélt. Különféle példákat mutatott be arra, hogyan lehet élvezetes módon tanítani a hangjegyeket és ritmusokat, ami különösen hasznos a diszkalkuliával küzdő gyermekek számára. Innovatív technikái megmutatták, hogyan alakítható át a tanulás egy szórakoztató és interaktív folyamattá, amely megkönnyíti a bonyolult fogalmak megértését és elsajátítását a gyerekek számára.

Jövőbeni tervek Kecskeméten

Az online képzések mellett 2024 őszén egy öt napos workshopra is sor kerül Kecskeméten, amely az általunk fejlesztett, új, zenei alapú oktatási módszerek bevezetésére összpontosít a matematika tanításban. Ahogy készülünk a workshopra, célunk, hogy mélyebben megvizsgáljuk a matematika és a zene közötti kapcsolatokat, különös tekintettel azokra a módszerekre, amelyek megkönnyítik a diszkalkuliával küzdő gyermekek tanulását.
Ez a projekt azonban nem csak az oktatási módszerek javításáról szól, hanem a közösségi érzés és a közös cél előmozdításáról is, amely Kecskemét számára számos pozitív hatással lehet. Azáltal, hogy részt veszünk ebben a nemzetközi projektben, a helyi tanárok és diákok hozzáférhetnek a legújabb oktatási technikákhoz és ismeretekhez, amelyek javíthatják városunkban az oktatás általános színvonalát. Ezen túlmenően, a projekt elősegíti a kulturális cserét és a kölcsönös megértést a részt vevő országok között, gazdagítva minden résztvevő oktatási tapasztalatát.
Szélesebb körben a Ma.Mu. projekt potenciálisan világszerte hatással lehet az oktatásról való gondolkozásra. Innovatív módszerek kidolgozásával és terjesztésével elérhetjük, hogy a tanulás hozzáférhetőbb és élvezetesebb legyen a tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára. Ez a megközelítés nemcsak az akadémiai eredményeket segíti elő, hanem kreativitást és a tanulás szeretetét is ösztönzi.
Izgatottan várjuk, hogy megosszuk eredményeinket és tovább dolgozzunk együtt egy fényesebb és eredményesebb jövő érdekében minden diák számára.